Novemberi emlék

A szürkület hamvát hasító varjúszárnyak
hangja, mint a selyem sikolya,
mikor blúzát feltépik a vonakodó szűznek.
Rejtelmeket suttog most a kertem,
régi emlékek vonzanak, s elűznek.

Suttognak a csendben borzongó levelek,
a bokrokon átsuhan a szél sóhaja;
mintha ringó csípőn suhogna rokolya;
s a régi lány ölelkezne veled.
Aztán újra csend, mást már nem is hallok,
csak a spóratartók parányi neszét,
amint a zsoltárként zsongó páfrányerdő
nedves humuszba szórja szerteszét
az életet őrző apró szemeket;
a ködből parányi cseppek hullnak.
Vagy tán az eső szemereg? 

Jó volna lefeküdni már,
forró fejem hűs párnákba fúrva.
Ám aludni ilyenkor még úgysem tudok,
csak forgolódnék, dúlt ágyamat túrva,
mint hajdan a lázas, vad szerelemben.
 

Lámpát gyújtok, s nézem, az életvonal
hogy zsugorodik pergamen kezemben.

 





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=17890