Ellátási zavar
Kajuk Gyula/trendo: Ellátási zavar
Sztrájkoltak a honi halászok.
A halbolt meg ottmaradt halatlan.
-Hallatlan!- kiáltott a boltos -
A halpótlás halaszthatatlan!
Semmi szükségest
ő el nem halasztott...
A nagykerbe
egy kiskocsit szalasztott,
s másnapra lett is hal!
Sajnos, csak fagyasztott...
mit a bánatos boltos aztán
önmaga fogyasztott,
heteken át,
hisz kiderült, a hekk
nem kellett senkinek.
És nyakán maradt a ton,
mely, valljuk meg őszintén,
kissé monoton,
ha egymást követő napokon
az ember mást se nyeldekel;
ínye már húsért esdekel,
de ott a bús tudat,
hogy meg kell enni még
a panírozott halrudat.
És tudatát meghatározza még a lét,
hogy nem főzhet egy kis hallét legalább,
mert úgy döntött valami gonosz felsőbbség,
hogy nem jut boltjának halszelet, se ikra, se belsőség.
S mivel boltosunk ezután se kapott belföldi árut,
hátra már más nekem sem maradt,
mint hogy máshol keressek halat,
ne ennél a bús pofánál, hanem egy rút halaskofánál,
kinek –bár megbomlott rég esze és kontya-
mégis van harcsája, no és bontott pontya.
Habár most, hogy a kofa a végösszeget mondja,
úgy látom, elévült a régi rím, törölheti már a spongya,
hiszen a marha már nem attól bús, hogy olcsóbb lenne
(egy fillérrel is akár) a pikkelyes ponty, mint a marhahús.
|
|