Fönn, komor szirt fokán némán áll a vár,
öreg tornya tövén nem nyugszik a szél,
gyermekét sirató asszony árnya jár,
tűz mellett nagyanyám titkokat mesél:
- Mint a kelő nap, az a lány oly szép volt,
szemet vetett reá sok vidám legény,
anyja homloka elborult, mint égbolt,
torony foglya lett hát végleg, ó, szegény.
Mindhiába sírt-rítt az ifjú fogoly,
nem enyhült az anyja kőkemény lelke,
az esengés hozzá utat nem talált.
Szűnjön meg az élet, ha nincs már mosoly!
- a lány így vetette magát a mélybe,
s anyja karja között lelte a halált.
(kismezei Katalin)