Az ősz markában vergődik a nyár, s végtelen vándorút kínjára készülnek a fecskék. Az enyészet szorít már minket is; szűkülő ereken tétován áramlik a vér, nem forr, nem lobog. Nem lobogok én sem; nyálkás országút borzong kerekem alatt, míg nézem, délre indulnak a fecskék. Én – talpig fekete bőrben – északra. Utánad.
