Őrzőim régen messze járnak
hátam mögött csak dühös szél csahol
bámulnak rám éhes, kóbor árnyak
ajtófélnek dőlt a halál valahol.

Rideg, vén folyó lett már a föld
elvásik bőröm, mint avíttas ruhák
vadgalamb fészkében kánya költ
lerágott csontom kiköpik a kutyák.

(Kis-Mezei Katalin)