Viszlek tovább
Kis-Mezei Katalin: Viszlek tovább
A fák lombja közt mindig zúg a szél
az ég felé nincs határ
sok emlékgyertya lobogva ég
a Kő szilárdan áll.
A száguldás lett az életünk
s ha néha egyikünk más útra tér
mi árván, nélküle megyünk tovább
de emléke elkisér.
Testvér, messzire vitt az út
már nem érlek el sosem
egy kék szalagon áll neved
s hogy látod, most elhiszem.
S míg állok itt a Kő előtt
elborít újra a fájdalom
üres a kéz, üres a szív
hisz nem vagy itt jól tudom
és talán nincs is túlvilág
hol vár a sok jóbarát
de amíg a kezem húzza a gázt
te mögöttem ülsz, viszlek tovább.
|
|