A HAZA OLTÁRÁN

Lüktet a térben
a búsuló énem.
Lelkem így ülve
nem maradhat már!

Szívem keresi a
rímet, a népem
ajkára ültető
költőknek dalát.

És moccan e gyéren
pisla reményben,
a bujkáló vén
nyelvelő énem,

hogy dalba öntve
mutassa meg magát.
Mert jöhetnek évek,
meg sietős léptek,

de leírva a
színek gyökeret
vernek a szívhez,
s őrzik a hazát. –

Úgy kellene most is
a szép, még nem késő,
hogy új szavak fénylő
kép mosolyából

kéljen a lélek
és éljen a nemzet
új megújulást!
S legyen a népnek,

szép új mondatokkal
kenyér a szép vers,
s a haza oltárán
mindig friss virág!

Szatmárcseke. 1997. augustus
    Kölcsey Ferenc sírjánál.