Sanyi mindenki kedvence volt. Már pólyás korában csodát várt tőle a család, amihez a szomszédok is szorgalmasan bólogattak. Ilyen csecsemő még nem volt és talán több nem is születik a földkerekségen.

A bölcsődében alkalmanként volt már panasz rá, de ott is csak annyi, hogy nem akarja megenni a spenótot.
– Helyes! – Bólogatott az apja. – Én is utáltam örök életemben.
– De Sanyika nagy berregéssel szétköpi a zöld szószt, telefröcskölve a dadus fehér kötényét!
– Értem – pironkodott az anyuka, de rögtön ki is húzta magát büszkén –, kezdettől jó volt a színérzéke. Ki tudja, talán festőművész lesz belőle.

Később, az óvodában harciasságáról híresült el.
– Nagyszerű – örvendezett a nagypapa. – Hát nem tudtátok, hogy fiatalon én is bokszoltam? Egy helyi meccset majdnem meg is nyertem Dörömbölyön, de bunda volt az egész. … Így ment ez akkoriban! Nem hagyták érvényesülni a fiatal tehetségeket. Na de Sanyika előtt már nyitva a világ.

Iskolába kerülve, sokszor ment sírdogálva haza, mert vörös haja, dundi termete miatt a többiek kinevették.
– Sose sírj ezért! – vigasztalta a nagyanyja. – Ahhoz is tehetség kell, hogy másokat megnevettessünk! Ha színész leszel, komikusként szép pályát futhatsz be.
– Inkább bohóc szeretnék lenni – hüppögött Sanyika, de erre is biztató választ tudott adni a találékony nagymama:
– Bohóc? Az még jobb lesz, egy cirkusszal bejárhatod az egész világot!

Ettől kezdve Sanyika különböző grimaszokkal próbálta szórakoztatni csúfolódó osztálytársait, de taps helyett csak annyit ért el, hogy egyre többen mondogatták:
– Ez a Sanyi tisztára hülye!

Az első csalódás a nagymamát érte, mikor Sanyikát nem vették fel az artistaképzőbe, a bohóc szakra. Második a nagypapáé volt, aki a boksz alapvető tudnivalóira próbálta kiképezni a gyereket, de Sanyika az első ütéstől átesett a heverőn, és utána hónapokig nagy ívben elkerülte a nagyapját.

– Nem csoda, hogy ilyen puhány – szidta az apja –, nem eszik eleget.  Láttam, hogy tegnap is otthagyta a spenótot!

A házi feladatul kapott rajzokat rendszerint az édes-anyja készítette el, hiszen Sanyi már nem akart művészkedni.

Az iskolás éveket valahogy mégis átvészelte. Az érettségin is túljutott egy közepes eredménnyel. De mire elég az? Mi legyen ebből a gyerekből? Műszaki érzéke nincs, a pénzhez sem ért, csak beszélni szeret, okoskodik, de nincsenek önálló gondolatai.
– Legjobb lesz, ha elmegy pedagógusnak! Azt mindenki tiszteli, kinevetni legfeljebb a háta mögött szokták… és ott a nyári, meg a téli szünet.
– Sokat kellene tanulnia a felvételire, de ő nem szeret tanulni. A helyesírása is pocsék. Nem veszik fel!
– Megígérte, hogy most igyekezni fog!
– Ígérte? Ígér ő mindent, de csak a szája jár. Ha elkezd beszélni, azt hihetnéd, hogy ő a világ esze…
– Igen? Akkor legyen politikus! Holnap akár már ott is lehet a neve a plakátokon…