Bealkonyult: bokraikon a rózsák remegve, akár templomi füstölők ontják az illatot. Az esti szellő avart, fájó zenét kavarog. Vérvörösen bukik le a Nap végsőt feszengve.
Roppant tágas szentély az ég, sötét és halott. Lezuhant a Nap alvadt vérébe beleveszve. Sírón hegedű szól, mint a szív kétségbeesve, emléked a lelkembe, arany serlegként ragyog.
