A vágy dala
Lehunyt szemed ne nyisd ki még kedvesem,
feküdj csak, hanyag tartásban még lehet,
ott ahol gyönyörünk tüze meglepett.
Nézzelek s éleszd elragadtatásom,
melybe ma vitt a lángoló szenvedély,
s nem fárasztja nappal, sem győzelmes éj.
Virágba szökken
szerelmünk fája,
s mint a csillagok,
ragyogó öröm
burkol be némán.
Aztán kifúlva, lázban, haldokolva,
így lobban lángra a te lelked,-vadul,
izzó véred a vágynak esik rabul.
A bágyadtság izzadt sodrába vonva,
kifáradt mellkasodra úgy borulok,
mint zuhatag, ha vízesésként zokog..
|
|