Az éj varázsa

Ha az éj elterül a szomjas füvű réten,
akár békés tanya a hűs hegyek tövében.
S csöndben szemléli, majd gyönyörűséggel látja,
befonja sötét, csillaggal hímzett palástja.

Mert kell e szépség az örvény- mélyű szívének,
hogy szenvedélye habját átadja a mennynek.
A kert szép rózsái között nincs olyan virág,
mint az övé, melyet a vágy metszőfoga vág.

Látni üde lelkét virág-hevében,- égni,-
szeme úszó ködén szíve lángját születni.
Hívja a gyönyör, szerelem koronázza meg,
csak nézi, az éj milyen sok édes titkot rejt!