Legördült könnyek

Ha ajkad kérdezné a tiszta vizű tónál,
mondd kicsim van bennem ami boldogít,- mondd már?-
azt felelném, ha velem egy csónakban ringnál,
szenvedéllyel ölelnélek, de most még úgy fáj.

A szívem most emészti pokoli kínjait,
ezért nem tárja fel, a lánggal írt titkait,
s néha –néha a tétlen elbágyadásában,
földre könnyét ejti, titokban, bánatában.

A selymes hátú, csorduló, gyöngy- lavinákon,
haldoklik a fény, mint egy fájó látomáson.
Tenyeredbe veszed a sápadt tiszta cseppet,
s életet, csillogást adsz, legördült könnyeknek.