Ma újra rád gondolok…
A távolban megbúvó tükör vizű tóra,
hol kínjaid a lebukó Nap beragyogja.
Csak egy érintés, hogy elűzzem.
A szívedben keletkezett, dermesztő fagyot,
s a csöndes tájra utolsót lobbanó Napot.

Ma újra rád gondolok...
Mint sas, ki a ketrecéből úgy van kibújva,
hogy a szakadt szárnyát a föld göröngyén húzza.
Csak egy érintés, hogy elűzzem.
Szeme fájón ontja könnyeit, s az égre int,
mintha csak Isten felé küldené vádjait.

Ma újra rád gondolok…
S mindre, ki elveszett álmait nem találja.
Kinek ajkát a kín, mint jó anya kínálja.
Csak egy érintés, hogy elűzzem.
S a rabra, ketrecbe zárt sasra úgy gondolok,
kinek vágya soha nem teljesül, s ezt,- tudod.-
Csak egy érintés…