Félsz már a vágyaktól

Előtted torlódnak szomjas napok,
mikor a boldogság alig ragyog.
Tüzek gyúlnak a kihalt partodon,
újabb bánat és kín nő vágyadon.

Tegnap szerencsés és boldog voltál,
minden nehéz gonddal megbirkóztál.
De jött a hajnalnak pírja, lángja,
s elért boldogtalanság magánya.

Már a vágyaktól, a széptől is félsz,
hinni csak is, az álmokban remélsz.
Olyan vagy, akár egy tüskés rózsa,
kit megszúr, van jaj, sírnivalója.

Torkod mély, felszakadt sóhajt hörög,
hangja messze száll a falak között.
Szemed kutatva távolban keres,
egy arcot, kitől szíved lesz heves.