Szól -zúg a harang, kötele úgy leng,
érces hangjától a dobhártya zeng.
Szépek az álmok, bús az ébredés,
fáj, a magányom, te szeretni félsz.
Lehullnak a szavak,
mint sárgult falevél,
nem suhan más, csak a bús esti szél.

Leszáll a bársony alkony sietve,
az égen koszorút fon az este.
Fogy lassan a tegnapba veszett nap,
a holnap jötte reményt, erőt ad.
Lehullnak a szavak,
mint sárgult falevél,
Nem suhan más, csak a bús esti szél