Az emlékezés az égig nő fel,
rád gondolva is szeretet tölt el..
Nem csókolhatom simító kezed,
hant takarja nemes, áldott, szíved.

Ujjammal a fejfát simogatom,
szeretlek, ezerszer is kimondom.
Könnyemmel küszködve, arra vágyva,
ölelj újra, ez gyermeked álma.

Kemény sorsom mindentől száműzött,
rám a Nap egyre ritkábban sütött,
arra ítélt, gyötrő kínba fúlni,
a világtól, magányba elbújni..

Jó lenne látni újra örömöd,
mikor a virágot megköszönöd.
Most beérném halk szavaddal,
te jóságos, rám őrködő angyal.