Fényt lopsz a szemembe
| | | | | | Hallod a harsonák édes zenéjét?
Vágyakozva száll most pilleként feléd.
Ott belül egyre csak úgy, de úgy csobog,
akár vízesés, ha lefelé zuhog.
Hogy alvó lelkem gyorsan lángra kapjon,
égő ajkad hozzám kell, hogy hajoljon.
Ettől kapok erőt, az arcomra színt,
megtört szívembe újult reményt megint.
Dalolva, jól beléd zuhanva élek,
az átélt idő lírai költészet.
Vágyunk testünkön gyöngéden hatol át,
mint a réten kinyíló ritka virág.
Lenyűgözve még fényt lopsz a szemembe,
bájt az arcomra, rózsát a kezembe.
Gyönyört, káprázatos tébolyult vágyat,
Tekintetemről letörölve árnyat.
Olyan boldog vagy, lelked mámora száll,
mint légben, picinyke csapongó madár.
A szép virágok között bolyongsz egyre,
lehelet rózsaszín ködben lebegve. |
|
|