Tétován, halkan szóra nyitom a számat,
és az irántad érzett szerelmi vágyat,
epedezve súgom a négy fehér falnak.
Az ablakomból nézem a csillagokat,
képzelet szárnyán hozzád száll a gondolat.
Nincs előttem semmi, ledőlnek a falak,
csodás látomásaim, megvalósulnak.

Közelséged minden szenvedést feledtet,
karomba zárlak és gyöngéden ölellek.
Csókolom arcod, majd félszegen becézlek,
mit a szemek elől elbujtatsz - felfedem.-
Tested minden rejtett szépségét élvezem.
Ezen az éjszakán, mint a büszke gályák,
behajózzuk a gyönyör kék óceánját.

Elnyom az álom, s vállamra hajtod fejed,
ajkadra lágyan mosolyt csal a képzelet.
Még éj gyönyörét magadban felidézed,
én magányom fala közé visszatérek.
Ágyamon ülve az üres szobát látván,
halkan súgom az éj sötétjébe: -Drágám!-
Visszatérek én hozzád - csak várj, csak várj rám!-