Egy vagyok a sok közül...
Egy vagyok a sok közül...
Ki szunnyadó reményét halomra veti,
mikor megnyitja a csend kicsiny sufniját.
Kinek lelkét ÉRTED aggódás hatja át,
s rozsdás napjait pórázon vezetgeti,
és papírlapra kormos panaszokat fest,
még lelkében borzongva mártózik az est.
Egy vagyok a sok közül...
Ki az elbújt bizalmat sokszor nem leli,
aki nem akar, nem szeretne kiválni.
Fél a jövőtől, mert ellensége: VÁRNI.
Soha nem akar semmit sem felejteni.
Kiben a bocsánat és a harag nem egy,
végrehajtó idővel végtelenbe megy.
Egy vagyok a sok közül...
Kiben együtt a bánat, derű, rossz s a jó.
Ki a múlt romja közt néha még reméli,
hogy ÉLNI mégis, mégis, mégis, megéri.
Ha ezt a bűvös rejtélyt feloldja a szó,
kinek vagyona: fájó lelkiismeret,
és ez az egyetlen megfoltozott élet.
|
|