Voltam már fent, de voltam a mélyben.
Kaptam már csókot, nem egyet,
nem százat, ám egynek örültem
igazán, a te szádnak.

Feküdtem már puha ágyban, míg
lehunyt szemmel jártam édent.
De ültem már sírkövön, hol tanyáztam
csontok hamva felett.

Róttam már utakat, téli éjszakákon,
míg átázott cipőmben gyötört a fájdalom.
Bámultam már parton könnyezve,
még elfogott az álom.

Ettem már pompás asztaloknál,
hol én voltam az úr, mámoros-borszagú,
teli zsebbel fizető. Felébredve
másnap, koldusként éhező.