Itt van előttem két csodás szem, tele fénnyel,
az irántam érzett szerelemtől delejes.
Akár rózsaillat a kertészt, úgy bájol el,
s szikrázó tüzéből szemem égő lángja lesz.

Csapdájából fürgén hiába menekedtem,
lángszóró útjain csendes léptem vezetik.
Úgy körbeölel bűvös lobogása engem,
hogy szívem esdekelve lesi parancsait.

Miután kint felragyogott már a telihold,
az örömteli percek suhantak könnyeden.
A vágyakozó szemek beszéde csöndben folyt,
mint lassú árnyak kísértek veszedelmesen.

Ó, hányszor láttam én, a varázslatos Holdat,
a sötét fátyol leplével takart éjszakát,
hol a szív gyóntató székénél elsuttogtad,
a nekem kedves, gyöngéd, szerelmi vallomást.