Mint eminenciás ruhája szürke az ég,
csak nézem némán a hópelyhek lágy esését.
Elszállok minden bajom és bánatom fölött,
felhő grádicsra lépek, hol a derű örök.

Hirtelen nyitom ki a pille - könnyű szárnyat,
hol a gondok már nem a sötét létbe zárnak.
Megtelik tüdőm oxigénnel a levegőn,
látom is a tiszta fényt, mely vakít odafönn.

Itt hazugság, félelem nem árnyékol be még,
bejutok a szentélybe, melyet takar az ég.
Ez az állapotom csak egy új tükör-álom,
hol  bűvös angyalok törnek át a homályon.