Földanya, most tájad virágba szökken,
szivárványként ragyogva, színözönben.
Kikelet, ki most mindent avat széppé,
hűséges követőd vagyok,- örökké.-
Rügyet rejtenek fák kopár sorai,
a patak vize szerelmem tükrözi.
Maradj mindig ilyen, amíg csak lehet,
gyönyörünk tüze teljesen meglepett.
Minket nem fáraszt el, se nappal, se éj,
tavaszi zsongás, s izzik a szenvedély.
Így lobog lánggal a te nemes lelked,
a szárnyaid merészen felemelnek.
A roppant ég felé suhansz kifúlva,
önti el szíved víz-érként csorogva.
Szikláról zúduló zuhatag helyett,
lángoló vérünk szilajul lüktetett.
A téli kábulat oly messze már,
új ruhába öltözött a láthatár.