Milyen szép a Nap, ha reggel köszönt,
s öleli a Földünket sugára.
A tavasz illata, mindent elönt,
s nyúlik sóhajjal fasorok árnya.

Füvek, fák, virágok végtelenje,
megújulás földje, izzó, élénk.
Növekszik, virul egyre csak egyre.
s tél helyébe fénylő kikelet lép.

Bujaság, -ajakra sóhaj szökik,-
a patak zokog, s habokra törve,
tajtékzik le, s zúgva irigykedik,
mert a gyönyörnek ő lesz kezdete.

Oly mély, mint az űr, lángol, mint vulkán,
hogy lehet fékezni e szenvedélyt?
Semmi sem enyhít szerelme szomján,
csak az, ha átöleli kedvesét.