Mint síkot a por, beterít a magány,
nem szabadulok életem alkonyán.
Oly ragaszkodó, nem hagy el ő soha,
kitart mellettem, mint egy jó mostoha.

Leül csendesen, megfogja a kezem,
csak azt nem tudom,hogy mit néz szememen.
Látja a fájdalmat? - nevet egy nagyot,-
nem én vagyok az, aki cserben hagyott.

Hagyj, pusztulj innen, hord el az irhádat,
nem kápráztat el az ostoba vádad.
Visszajön Ő, tudom, érzem, figyelem,
de társaságod addig sem viselem.

Addig várom, még egyszer eljön hozzám,
perzselő szerelmem égig fokozván.
Boldogan lennék vele ezek után,
karomba venném, simogatnám, puhán.

Mint síkot a por, beterít a magány,
nem szabadulok életem alkonyán.
Oly ragaszkodó, nem hagy el ő soha,
kitart mellettem, mint egy jó mostoha.