Messze repítse a szél
Mondd néha, nem vágysz egy másik világba? Egy kis csendes szigetre, tóhoz, napfényes ragyogásba? A végtelen, puha csendjének ölelésébe? Nem ragad el a szíved, hogy enyhítse olthatatlan fájdalmát? A messzi víz tükörfényes csillogásához, hol ezernyi bogár röpköd, örök körforgásban. A virágok ontják buja illatukat, s a szerelem rétje rád vár. Zöldellő bokrok virággal borított ágai hívogatón intenek feléd. s boldogság szigete tárul eléd. A felhő, mint kis bárány úszkál az ég kékjén, hogy utat adjon a Nap éltető sugarainak. Az égen sólyom repül kitárt szárnnyal, s lélegzi be a szabadság mámorát. A fák halkan susognak, s a legyőzött lélek, lebeg föld fölött az űrön át. Ez egy olyan paradicsomi kert, hol csak a szerelemé minden. Szimfónia fölzengő lágy dallama és gyönyörök rétje. Enyhítse a sok bánatot, bajt, és messze repítse a szél, hol a józanész elvetél.
|
|