Lyza Zsolcai: Képek a rónámról

E széles nagy síkon, hol szél ropja a táncot,
hol pacsirta dalol, s árvalányhaj integet.
A kilenclyukú hídon szomorú bogáncsok,
ott most pusztaság fátyolozza tekintetet. 

Elhagyott tanyák, és gaz lepte utak mentén,
itt nemrég még csattogott a csikós ostora.
Nem lakik isten által alkotott teremtmény,
csak sors által üldözött szegénység koldusa. 

A síri csöndben zörögve a szélkakas szól,
makacs árnyat vet, mit sejtelmessé tesz az éj.
Ez maradt meg nekem imádott világomból,
kínoz, akár egy megkeményedett dióhéj. 

Eső után a ragyogó szivárvány –áldás-
díszlete mögött látni furcsa világokat.
Kemény magyar ugar, frissen megművelt szántás,
bódultan nézem szépségét, s vadvirágokat. 

E széles nagy síkon, hol szél ropja a táncot,
hol pacsirta dalol, s árvalányhaj integet.
A kilenclyukú hídon szomorú bogáncsok,
már csak pusztaság fátyolozza tekintetet.