Hova lettél? Mondd, merre jársz?
Ízekre tépett szívem nem áll össze soha…
Hova lettél? Egyszer tán még rám találsz?
Vagy sújtson haragod véget nem érő sora…

Lehettem volna jobb is, tudom,
De látod, nem születtem szépnek
És hidd el, néha bárhogyan is unom,
Soha nem mosódnak el a boldog képek.

Lehettél volna megértőbb, bizony!
S tudom tisztában vagy hibáddal,
Téphetsz még nyugodtan, kicsit még bírom,
Aztán dacolj egymagad a kegyetlen világgal!

Nem vagyok oly erős, mint amilyennek látszom,
Sokszor minden porcikámból rettegek,
S bár nem akarom, hogy mindez látsszon,
Ha belém rúgsz százszor, én ezerszer felkelek!

Hát vissza ne fogd magad, ha elragad a vágy!
Vedd el, ami kell, s én vért izzadok rajtad!
Csatatér vitánk után a pórul járt ágy,
Az egészet megint az én nyakamba varrtad…

Gyere, támadj! Ess nekem óriási hévvel!
Erőt veszek magamon, mosolyra húzom számat.
Te kellesz mégis, s nem egy könnyű félvér egész éjjel,
Játszadoznék nyelvemmel: szóród még a vádat?

Pihenj most egy kicsit. Terülj el a vállamon.
Lesem csak a plafont, szállnék veled messzire.
Nem mindig egyszerű, de én büszkén vállalom!
Bonyolult egy lélek vagy, nem is tudod mennyire…

Igen, már nekem is van önbizalmam,
S bár lehet, hogy ez kellemetlen,
Tudom nem könnyű mellettem az élet,
Ámde nélkülem már… lehetetlen…