LÁV-SZTORI

Látod e a tájakat, látod e a képet?
Mert Én látom a te szemedben a sok szép emléket!
Minden, amit Neked mondtam, őszinte és tiszta,
Sokat adtam belőle, de kevés talált vissza.

Eltévedtek félúton, vagy rég elgázolt tetemek?
Megígértem nem kérdezem, ezután csak temetek!
Levegőnek nézett a sok porszem is a földön,
A szél kísér a rabláncommal árnyékom a börtön.

Hóemberbe bújtatnám el megtépázott énemet,
Ha jön a nyár, és olvadok, a vámpír szívja véremet.
Nem sajnálom magam, néha jól esik, hogy nem vagy itt,
Megvonom a vállamat, az élet úgyis megtanít!

Megtanított túlélni, ha pusztultam csak csendesen,
Megtanított feltámadni, ha kukac rágott lelkesen.
Kimentett a csónakból, ha cápák vettek körbe,
Ha megfagytak az érzelmeim dobott is a tűzre.

Eszelős egy szerelem az élet és a lány,
Vagy én nem értem, a lány maga az élet talán?
Megvonom a vállamat, és kacsintok is egyet,
Csak élvezem, hogy a Démon két vállamra fektet…