A Hitetlen

Mihez kezdjek Veled, hiszen csak szívemből szeretlek!
Sosem tudtam nemet mondani e hálátlan szerepnek.
Leírok mindent, ami fáj, leírom azt is, ami szép,
Régen nem várt boldogság mely darabokra tép majd szét.

Magányomból fájdalmam lásd így változott örömmé,
Mígnem egy nap ki nem mondtad: semmi nem tart örökké.
Ha ezt fújjátok mindannyian, mikor tudtok élni?
Ha esély van a boldogságra, miért kell rögtön félni?

Mellettem vagy jó ideje, s szerelmeddel mérgezel,
Ördögi trükkel hitesd velem, hogy tán nem is létezel!
Fellángolás voltam csak, és emlékké szül sorsod,
Kilépek én magamtól is, ez ne okozzon gondot!

Ha úgysem tudlak meggyőzni, nem küzdök, bár bánom!
De az én szívem sem öreg fakír rég a szöges ágyon.
Bármennyire szép is volt, bármennyire imádlak,
Könnyes szemmel fordítok hátat most a világnak.

Eltűnök én innen, és ha elfáradnak lábaim,
Az országút angyalai megőrzik az álmaim.
Ha a fél tartályom ürülni kezd, nem gondolok semmire,
Csak zsebemből a gyógyszeremet eldobom jó messzire.

Fényűző palotákon át, szemétdombok tetején,
Esőerdők mélyében, s az óceán közepén,
Összeteszem kezeimet, mert hiszek még az imában,
Gondolok én mindig Rád, valahol a világban…