Krisztián nem tudta pontosan eldönteni, hogy örül-e most a lánynak, mivel roppant sietős dolga akadt.
Ám annyira bunkó sem volt, hogy faképnél hagyja Klárit.
- Sietsz valahova te kis mázlista? – kérdezte mosolygós arccal a fiút, mintha nem is történt volna semmi az imént.
- Hát, tudod… Van egy kis dolgom a kémi laborban, de…
- Nyugi, nem tartalak fel. Mindössze elnézést akartam kérni a levél miatt, és azért, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztalak. – mentegetőzött a lány.
- Ugyan, ne viccelj már! Elvégre én megúsztam egy kis szóbeli fenyítéssel. – mondta sietősen Krisztián.
- Na ja, nekem nem volt ilyen mákom. – szomorodott el a lány.
- Sajnálom. Nem gondoltam volna, hogy így kikel magából. Fogalmam sincs, mi ütött belé… - tárta szét karját a srác.
- Ugyan ne is törődj vele! Biztos nem dugták meg rendesen az este! – nevetett a vélt „diagnózison” Klári. Krisztián már kevésbé volt ilyen jó kedvében, mindössze egy erőltetett mosolyt húzott szája szegletére.
- Látod… az lehet… Most… mennem kell… - próbálta lerázni.
- Várj egy percet! – állította meg a már indulni készülő Krisztiánt.
- Igen? – fordult vissza kényszeredetten.
- Nem is érdekel, hogy mi állt a levélben? – érdeklődött reményteljesen a lány, de csalódnia kellett.
- Ó, dehogynem. Csak most mennem kell, tudod…
- Ja, persze… A kémia laborba… - szomorodott el Klári.
- Igen. Később beszélünk. Szia! – majd el is tűnt.
A nagy tömegben alig jutott előrébb a srác, pedig roppant módon sietett. Néhány lépéssel később megpihent egy kicsit a folyosó végén, ahol a mellékhelységek voltak.
Baloldalon a diákok számára fenntartott vécék, azokkal szemben pedig a tanári mosdók.
Krisz nekidőlt a jobb oldali ajtónak, majd várt néhány percig, amíg lecsendesedett a folyosó.
A többiek mind vagy ebédelni készültek, míg mások stikában kilógtak az udvarra cigarettázni.
Krisztián is rágyújtott volna szíve szerint, de most sokkal fontosabb dolga akadt ennél.
A tanári mosdó ajtajának támaszkodva nézelődött, szíve oly hevesen vert, mint egy megkergült légkalapács. Amikor elérkezettnek látta az időt, bal kezével háromszor megkopogtatta a mosdó ajtaját.
Alig öt másodperccel később résnyire nyílt az ajtó, és egy halk női hang szólt ki:
- Tiszta a terep?
- Igen, de ha sokáig vársz lebuku…
Befejezte volna a mondatát, de a kecses női kéz úgy rántotta be az ajtón, mint magányos fehér cápa a mit sem sejtő fürdőzőt.
A következő pillanatban Krisztián már odabenn volt a mosdóban, és már kattant is a zár a tanári vécé ajtaján.
Csábító sötétség fogadta a fiút, de ez már ismerős jelenet volt számára.
Még mielőtt bármit is szólhatott volna, a nő hevesen csókolni kezdte, kezeivel pedig már a srác övénél matatott.
- Vá… várj… várj már egy percet, kérlek… - próbált menekülni Krisztián.
- Mégis mire? Most azonnal akarlak, rendesen felizgultam már az órán is, ahogy bántál velem…
- A fenébe is, várj egy kicsit! – taszította el magától a begerjedt nőt.
- Mi van? Nem érünk rá órákig!
- Miért kellett így kicseszned Klárival? Minden órán csomó ilyen levél jön-megy az osztályban, de még senki nem adott ezért szaktanárit! Erre te kapásból bevarrod neki!
- Megérdemelte a kis kurva! Mi a fenéért írogat neked mi? – vonta kérdőre a fiút dühösen.
- Ugyan már, nem akar ő tőlem semmit. De legalább engem is megbüntettél volna, így azonban elég hülyén fest a dolog, nem gondolod?
- Egy cseppet sem érdekel. Én vagyok a tanár, így döntöttem.
- Ennyi az egész? Ezzel szerinted, el van intézve? Teljesen kiakadt mindenki, soha nem láttunk még ilyennek!
Ekkor a tanárnő nagyot sóhajtott. Amolyan helyeselő sóhaj volt ez.
- Jó, talán kicsit elragadtattam magam.
- Kicsit jobban is vigyázhatnál! Ha kiderül ez a kapcsolat, egyikünk sem jár jól, de mindenképpen te húzod a rövidebbet. Kérlek, legyünk kicsit óvatosabbak!
- Jó, igazad van. Mit beszéltek a többiek?
- Biztos tudni akarod?
- Persze.
- Azt mondták, hogy biztos nem lettél rendesen megdugva. – nevette el magát Krisztián.
- Látod, ebben van valami. Szeretném, ha a következő órámat már teljesen kielégülve tarthatnám. És ahogy érzem, neked sincs ez ellen semmi kifogásod, igaz? – kérdezte, miközben kezével újra a fiú nadrágjánál matatott, akinek ekkor már rendesen feszült a slicce. Eközben Halmos tanárnő már diákja nyakát is érzékien csókolgatni kezdte.
- Ó, mi…mi kifogá…som is lehetne… De nincs túl sok időnk… - sajnálkozott.
- Gyorsak leszünk Bébi! – suttogta a fülébe Bernadett miközben már ki is csomagolta a merev testrészt.
- Sokan vannak még a folyosón…
- Csendesek leszünk Bébi! – majd ekkor már le is térdepelt az ifjú tanárnő.
- Te? Az teljességgel ki….. – csuklott el a hangja. Már teljesen mással foglalkozott.
A következő percekben apró kis nyögések, helyenként egy-egy bátor sikkantás jellemezte a kisméretű tanári mosdót…

folyt. köv.