16.

A szerda reggel is kicsit feszültebb hangulatban érte Krisztiánt.
Detti egyetlen percre sem jelentkezett azóta, így a fiú még mindig nem tudta figyelmeztetni.
Elhatározta, hogy bármi is történjék, a nap végén egy fülkéből felhívja a tanárnőt.
Az első óra unalmasabb volt az átlagnál is.
Irodalomból még a tanár sem tudott sok újdonsággal szolgálni Krisztiánnak, így szükségleteire hivatkozva kikéredzkedett a mosdóba.
Jó hosszúra nyújtotta a színlelt rosszullétet, minél kevesebb időt kelljen odafigyeléssel töltenie.
A folyosó csendes volt. Az első óra alatti álmos hangulat most is elmaradhatatlan momentuma volt a gimnáziumnak.
A nap még csak ímmel-ámmal bukkant fel, és a lágy szellő, mint csintalan kísértet kóborolt a termek előtt a nyitott ablakoknak köszönhetően.
Krisztián feszült hangulata is oldódni kezdett, amint a mosdóból újra a tanterem felé vette az utat.
Ritkán járt át ide a keleti szárnyba, többségében csak a gyakorlatosok ügyeskedtek itt, vagy a kémia órák zajlottak ebben az épületrészben.
A kihalt folyosón való sétálás mindig különös érzésekkel töltötte el a fiút, olykor képes lett volna akár órákat is csatangolni a hatalmas iskolában.
Gondolatait egy lány rémült, hisztérikus kiáltása szakította félbe:
- Úristen! Isteneeem! Segítség, se…gít…ség!
Krisztiánt még a hideg is kirázta egy pillanat alatt.
Rémült arccal a hang irányába szaladt, amelyet a kémia labor felől vélt hallani.
Nem tett azonban sok lépést, a kettes számú laborból az ajtót valósággal kitépve a helyéről rohant ki a számára ismeretlen diáklány:
- Segítség! Segítség! Meghalt, meghaaalt!!! – üvöltött folyamatosan. Ekkor már néhány diák és tanár is előkerült az ajtók mögül.
Krisztián szerette volna elkapni a rohanó lányt, de ezúttal lassúnak bizonyult.
Minden porcikájában megremegett ő is, és bármennyire nem akarta, a lábai mégis előrevitték. Egyenesen a labor irányába.
Szaporázni kezdte lépteit, hátha esetleg tud még segíteni valami olyasmin, amiről azt sem tudja, hogy mi az.
A terem ajtaja magányosan billegett még az iménti kirohanás után.
Krisz a bal kezével előrenyúlva óvatosan belökte az ajtót, majd lassan besétált a terembe.
Amint maga mögött hagyta a bejáratot, azonnal elé tárult a szörnyűséges látvány.
A tanári asztal mellett, a hason fekvő mozdulatlan test elsőre ismerős volt Krisztiánnak.
Odaugrott hozzá, majd a vállánál fogva hátára fordította az áldozatot.
Krisztián szemei óriásira nyíltak a döbbenettől. Ijedtében akkorát ugrott hátra, hogy a mögötte levő székben jókorát esett, így ő is a földre került.
Kezét a szája elé téve némán, remegve bámulta a minden bizonnyal már halott Kollár Ferit.
Kollár – eredetileg – hófehér pólóját vörösre festette a mellkasából még most is lassan csordogáló vér.
Mindeközben többen is megjelentek már a fiú háta mögött, tanárok, diákok egyaránt.
A hatás nem maradt el, volt, aki sikoltozva rohant el, volt, aki elájult, míg mások reszketve közelítették a holttestet.
Néhányan felváltva nézegettek Kollárra és Krisztiánra, mintha arra gondolnának, hogy ő végzett az osztálytársával.
Az egyik tanárnak maradt még annyi lélekjelenléte, hogy mentőt hívjon.
Ám minden bizonnyal a többiek is felfogták, hogy itt már nem segíthet senki és semmi.
Krisztián nagy nehezen felkelt a földről, és remegő kezeivel a fejét fogva kisétált a laborból.
Ahogyan a megdermedt diákok között utat tört magának, a sor végén a kétségbeesett Dettivel találkozott a tekintete.
- Mi a fene történt? – érdeklődött idegesen a tanárnő.
- Vonuljunk félre, amíg ilyen nagy itt a káosz. – suttogta Krisz.
- Miért, mi a baj? Kérlek, mondj már valamit, külö…
- Kollár a laborban fekszik holtan! – vágta rá Krisz.
- Te…tessék? Mi…miről beszél…sz?
- Kollárt kicsinálta valaki, de gyere már arrébb! – szólította fel a lányt, majd észrevétlenül eltűntek az egyik tűzajtó mögött.
- A következő a helyzet! – kezdte Krisz – Az egyik kiscsaj ordítva rohant ki a laborból, erre lettem figyelmes. Bementem a terembe, és Kollár már ott feküdt holtan. Azt hiszem, azt hiszem…leszúrták…
- Édes Istenem! – szörnyülködött Detti könnyeivel küszködve.
- De ez még mind semmi.
- Hogy? – remegett a tanárnő.
- Tudott rólunk.
- Miről beszélsz?
- Kollárról. Tudott rólunk, és arra készült, hogy lebuktat.
- De mégis…mégis honnan a csudából?
- Fogalmam sincs. A lényeg, hogy tudta. Erre még mielőtt bármit is tehetne ellenünk, valaki megöli. Ráadásul össze is ugrottunk elég csúnyán a minap…
- Mire akarsz ezzel kilyukadni Krisz? – kérdezte félve a lány.
- Mégis mire szerinted? – mérgelődött a fiú – Én összeverekszem vele, szívből gyűlöljük egymást, erre most itt fekszik vérbe fagyva. Szerinted ki lesz az első számú gyanúsított?
Tette fel a költői kérdést a fiú, ám Bernadett erre már nem válaszolt, csak mélyen elgondolkodott.
A káosz közben egyre nagyobb lett a keleti szárnyban, és a távolból már hallani lehetett a szirénákat is.
Krisztián megtörölgette verejtékes homlokát, majd az ablakhoz sétált.
Kellemes, napsütéses idő volt, ám a fiú mégis látni vélte a feje fölött gyülekező koromfekete felhőket…

folyt.köv.