Nem telt bele sok idő, és a rendőrök máris a helyszínen voltak. Velük együtt érkezett a mentő is, de sajnos arra már nem volt szükség.
Krisztián maga is gyorsan megállapította, hogy Kollár nincs többé…
A diákok nagy része egyelőre hazamehetett. Egyedül a tanároknak, és azoknak a tanulóknak kellett maradniuk, akik a történtekkor a keleti épületrészben tartózkodtak. Közben pszichológus is beszélgetett a fiatalokkal, és természetesen sokaknak már valamelyik szülője is a helyszínre ért.
Hosszadalmas percek elé néztek mind, akiket kikérdeztek.
A diákokat az előadóterembe vezényelték. Itt is zajlott egy-egy „elbeszélgetés”, ám a bensőségesebb kikérdezések az igazgatói szobában zajlottak.
Ide név szerint hívták a tanulókat, és tanáraikat is.
Az előadóban is dermedt volt a csend a döbbenettől.
Krisztián barátja mellett ült. Hámori Laci sem volt túl beszédes, de Krisz mégis megpróbálkozott egy kis csevegéssel:
- Jól vagy? – kérdezte óvatosan.
- Szerinted jól vagyok? – válaszolt idegesen Laci.
- Most mi bajod van?
- Semmi.
- Ne nézz hülyének! Mi a franc bajod van? – emelte a hangját Krisz.
- Szerinted mégis mi? Ugyan mi bajom lehetne? Kinyírták az osztálytársamat, arra várok, hogy kihallgassanak, ráadásul ki tudja még, hogy milyen cifra dolgokra fognak rákérdezni? Van tipped, te nagyokos?
- Mire akarsz kilyukadni? – ráncolta a szemöldökét Krisztián.
- Arra basszus, hogy ha megkérdik, volt-e ellensége Kollárnak, vagy bármi ilyesmi, én nem fogom elhallgatni az igazságot, nem én! Utána majd bebörtönöznek, hogy hazudok! Szo…Szóval, ha kérdezik… én nem hallgatok el semmit… - remegett a hangja.
- Értem már! Szóval innen fúj a szél! – esett le a tantusz Krisztiánnak. – Azt hiszed, hogy van valami közöm Kollár halálához?
- Én inkább nem hiszek semmit Krisz. Csak akartam, hogy tudd: az igazat fogom mondani! Nem kockáztathatok semmit! Ha valami galibát okozok ebben az ügyben, az apám tutira megöl!
- Milyen egy beszari kis surmó vagy te! – mondta csalódottan Krisztián.
- Ne merj így beszélni velem, hallod! – figyelmeztette Laci.
- Ez röhej baszki! Azt gondolod, én öltem meg azt a patkányt? – pattant fel a srác.
- Én inkább nem gondolok semmit, jó? Nem akarok most veled beszélni, és hanyagolj egy darabig, ha megkérhetlek. – fordult el gyerekesen Laci.
- Hát, baszd meg! – nevetett kínjában Krisz – Szép kis barát vagy mondhatom!
- Ha már itt tartunk, nem tudhatod, hogy Klári mit mond a zsaruknak. Abban sem lehetsz biztos.
- Őt is kihallgatják? – lepődött meg Krisz.
- Épp most van az igazgatóiba. – közölte Laci, majd átült egy másik székbe.
Krisztián, ahogy körbenézett a teremben, azzal a kellemetlen megállapítással kellett megküzdenie, hogy szinte mindenki őt bámulja, suttognak a háta mögött.
Bizonyára elterjedt már a balhéjuk híre is, így sokakban felmerülhet a kérdés: Vajon Krisztián ölte meg Kollárt?
A következő pillanatban kinyílt a terem ajtaja. Klári lépett be rajta, mögötte pedig az egyik rendőr.
- Pásztor Krisztián! – kiáltotta, majd fürkészni kezdte a termet.
- Én vagyok! – állt fel a fiú. Már tudta, mi vár rá.
- Menjen az igazgatói szobába! – szólította fel.
A fiú engedelmesen felállt a székből, és elindult az ajtó felé. Ahogy gyalogolt a sorok között, Klárival találta szemben magát. A lány arca enyhe félelmet sugárzott, amint a fiú közelébe ért.
- Beszélnünk kell később! – mondta Krisz.
- Majd…majd beszélünk valamikor… Most haza szeretnék menni… - remegett a hangja, majd úgy hagyta faképnél a fiút, ahogyan korábban éppen ő tette ezt Klárival.
Krisztián döbbenten, mint az első számú közellenség, úgy állt ott a terem közepén.
- Pásztor Krisztián! – szólt rá türelmetlenül a rendőr újra.
- Megyek már! – majd sietősebben indult tovább.
A folyosótól már egyedül ment az irodákig, bár nem mintha lett volna bármi esélye is megszökni.
Az egész környék hemzsegett a rendőrség embereitől. Szigorú kereteken belül juthattak ki csak az iskolából.
Krisztián, - mint aki beletörődött már sorsába – unottan sétált Zsigmond irodája felé.
Útja alatt a lépcsőfordulóban azonban két nem kívánatos személy tartóztatta fel rövid ideig.
A két delikvens nem is lehetett más, mint Kollár két legjobb haverja, Oláh, és Váradi.
Mind óvatosan körülnéztek, s először a kreol bőrű Oláh szólalt meg, de csak csendesen:
- Mit műveltél te rohadék?
- Szálljatok le rólam! – szólt Krisz, majd továbbsétált volna, de ekkor Váradi megragadta a karját. Krisztián idegesen lerázta magáról a Váradi kezét, de semmi több. Most pláne megfontoltnak kell lennie, nem szabad hirtelen cselekednie.
- Tudjuk, hogy te voltál! És be is bizonyítjuk majd valahogyan! – fenyegetőzött Váradi.
- Sok sikert fiúk! – mondta feszülten Krisz, majd otthagyta őket.
Néhány lépéssel később már az irodák bejárata előtt állt… 

folyt.köv.