22.

Gyorsan elterjedt a káosz híre, amelyet a lebuktató fényképek váltottak ki.
Zsigmond igazgató úr nem sokat teketóriázott, azon nyomban értesítette Lendvait is a történtekről, aki rövid időn belül a helyszínre ért.
Elégedetten dörzsölte a tenyerét. Most aztán a markában van Krisztián, hamarosan megtörheti talán, és több minden fog kiderülni az üggyel kapcsolatban.
A helyszín ezúttal is az igazgatói szoba volt, ahol Zsigmond fogadta Lendvait, aki azonnal a lényegre tért:
- Hol van? – kérdezte türelmetlenül.
- Nemsokára itt lesz. – válaszolt nyugodt hangon Zsigmond.
- Most azonnal hozzák ide! Sőt, már öt perccel ezelőtt itt kellett volna lennie annak a kis szarházinak! – emelte hangját, de az igazgatónak sem kellett több:
- Ember, nyugodjon már meg az istenit! Most kapirgálják össze a szerencsétlent, mert pár percre elájult! Teljesen kikelt magából, mint egy megvadult állat. Négyen is alig tudták megfékezni…
- Szóval elájult. Rendben van. Elvégre azon a pár percen nem sok múlik nem igaz? – ült le közben a nyomozó.
- Nem bizony.
- És a tanárnő?
- Ő is elég rosszul fest, nyugtatóinjekciót kellett beadni neki. Őt most nem fogja tudni kikérdezni, pihenésre van szüksége.
- Értem. Ő mondjuk nem is érdekel túlzottan. Pásztort akarom! Most! – kiabált, majd mielőtt bármit is reagált volna Zsigmond, kopogtattak az ajtón.
- Tessék! – szólt az igazgató, majd kinyílt a szoba ajtaja.
Krisztiánt kísérte be az egyik rendőr. A fiún egyértelműen látszott, hogy nagyon rossz bőrben van.
Kába tekintete, megviselt sápadt arca rendkívül tetszett Lendvainak.
Újra dörzsölni kezdte a tenyerét. „Most megvagy, fiú!” – gondolta.
- Lám-lám! Kit látnak szemeim! Hiszen ez Pásztor Krisztián! Foglalj helyet, kérlek! – vigyorgott elégedetten a nyomozó.
Krisztián kis segítséggel tudott csak leülni a székre. Fejét előre hajtotta, de egyetlen szót sem szólt. Egész arca úszott az izzadtságtól.
- Krisztián, jól vagy? – érdeklődött Zsigmond.
- Persze, hogy jól van! Majd kicsattan az egészségtől! Nemde? – vágott bele Lendvai. Az igazgató ekkor szúrós tekintettel nézett a nyomozóra.
- Ezt fejezze be! – figyelmeztette.
- Se…semmi baj…Igazgató úr… - szólalt meg csendben, és nehézkesen Krisztián – Hagyja csak…keménykedni a főnököt…Élvezet neki így látnia, tudom. Legalább most legyen egy jó napja, ha már egy rakás szart sem ér. – mosolyodott el Krisz, de borzalmasan érezte magát.
- Megismételnéd, amit az előbb mondtál? – kérdezte Lendvai kikerekedett szemekkel.
- Pe…persze… Rakás szar…
- Akkor jól hallottam! – nevetett fel erőltetetten. – Kemény gyerek vagy, igaz?
- Most nem igazán…
- És amikor elkezdted tömködni a tanár nénit, akkor kemény voltál?
- Mit képzel?! – vágott vele Zsigmond.
- Fogja be a száját, különben magát csukatom le először! – pattant fel kiabálva Lendvai.
- Ezt akkor sem teheti meg!
- Azt teszek, amit akarok! Egy gyilkossági ügyben nyomozunk, és jelenleg ez a kis pöcs az ügy első számú gyanúsítottja!
- Akkor se…
- Menjen ki a szobából! Most! – üvöltött. – Beszédem van a fiúval négyszemközt!
- Hát legyen! Tíz perc múlva elvitetem Krisztiánt a mentőkkel! Ennyit időt kap! Remélem, megértette! – kiabált Zsigmond is, majd becsapta maga mögött az ajtót.
- Na végre! Kettesben maradtunk Krisztián! Örülsz neki?
- Rettenetesen…  
- Akkor a következő a helyzet: kérdezek, te válaszolsz. Kérdezek, te válaszolsz. Ha jófiú leszel, nem pimaszkodsz, akkor még tíz perc sem kell, és mehetsz. Világos?
- Persze, főnök… - válaszolt a srác.
- Mióta tart a dolog a tanárnővel?
- Talán…egy éve…
- Tudott még valaki a kapcsolatról?
- Igen, a kerületi önkormányzat…
- Szarakodsz?
- Nem, főnök. Senki nem tudott a dologról… Legalább is azt hittük…
- Ötlete sincs, ki készíthette a fotókat? – váltott magázódásba.
- Nincsen.
- Ugyan, bökjön egy nevet! Hátha ráhibázik!
- Nem tudok.
- Akkor bökjek én?
- Bánja a tököm…
- Kollár Ferenc!
- Végül is haláli fotók lettek…
- Halála előtt. És ki szórta szét őket?
- Nem tudom.
- Bökjön egyet!
- Nem tudok.
- Bökjek én?
- Bökjön.
- Nem tudok én sem…
- Akkor minek baszogat?
- Mi a helyzet Németh Klárival? – váltott hirtelen témát Lendvai. Tudatosan tette ezt, megpróbálta végképp bevinni az erdőbe Krisztiánt, aki sebezhetőbb is volt az állapota miatt.
- Mi van vele?
- Tetszik magának? Kipróbálná őt is? Esetleg a tanárnőt és Klárikát egyszerre?
- Ne sértegessen minket! – figyelmeztetett Krisztián.
- Néhány héttel ezelőtt volt itt egy buli az iskolában. Ezen az estén Kollár részegen megpróbálta leteperni az említett ifjú hölgyet az emeleti mosdóban. Ám ekkor jött a hős megmentő, aki lekevert egy pár pofont Kollárnak. Ez a hős te voltál. És mivel Kollárt szíve hölgye előtt teremtetted rendre, s utána még meg is csókoltad a lányt, Kollár bosszút esküdött ellened.
Kiderítette a titkodat, készített pár fotót, majd mielőtt ezeket szétszórhatta volna, rejtélyes körülmények között holtan találták az épület keleti szárnyában. Roppant érdekes! Valaki azonban mégis szétszórta ezeket a fényképeket. De ki lehetett az? Ki tudna ekkora már-már filmekbe illő felfordulást kelteni egy középiskolában?
- Én a drámatanárra gyanakodnék…
- Viccesnek találja? – magázódott megint. Krisztián nagyon zavarta ez az állandó váltogatás a nyomozó részéről.
- Nem. Én magát találom viccesnek
- Ezt meg sem hallottam. Szóval mi az elképzelése az imént hallottakról?
- Nem tudom, főnök…
- Márpedig így volt, igaz? Válaszoljon! – kiabált.
- Igen…A mosdós pofonokig igen… A többiről fogalmam sincs… - hazudott.
- Ezt el is kéne hinnem?
- Azt hisz, amit akar, főnök…
- Én azt hiszem, hogy maga volt. Vagy a kis Klárikája bosszúból, vagy esetleg mindketten. Hamarosan kiderítem, ezt garantálom. Szorul a hurok, fiú!
- Csak nehogy megfojtsa, főnök!
- Fenyegetsz?
- Eszem ágában sincs…
- Most szívesen behúznál egyet nekem, igaz? – vigyorgott, majd felállt a székből.
- Dehogy, főnök…
- Ugyan, ne szégyenlősködj! Nézd, itt a pofám! – hajolt közel a sráchoz – Üss meg! Üss tiszta erődből minden dühödet bele adva! – provokálta a fiút, aki ekkor félig már csukva tartott szemeivel felnézett, és erőltetett mosollyal így szólt:
- Te egy beteg fasz vagy… - tegezte le.
E mondat után Lendvai valósággal kitépte a székből a védekezni képtelen fiút, majd a falhoz vágta.
Krisztián akár egy kártyavár, úgy omlott össze a „becsapódás” után.
A nyomozó ez után elindult a srác felé, hogy újra kicsit rendre teremtse, ám mielőtt odaért volna, kopogtatás nélkül váratlanul kinyílt az ajtó.
Kovács Gabriella lépett be rajta, aki kikerekedett szemmel, és tátott szájjal nyugtázta a látottakat, amint Krisztián a földön fekszik, Lendvai pedig tőle pár lépésre állt döbbenten.
- Maga meg mi a szart keres itt? – kiabált a nőre.
- Én csak… Én csak… Aaaz irodából küldtek ide, hogy jöjjek ön után, uram…
- És nem tud kopogtatni? Nem nevelte meg az anyja? Mi?! – kelt ki magából teljesen, de ekkor már Krisztián is felkelt a földről.
- Ne legyen szégyenlős főnök! Folytassa amit elkezdett… - hergelte Lendvait, pedig roppant bizonytalan lábakon állt már korábban is, most pedig aztán végképp elfogyott maradék ereje is.
- Na takarodjon ki innen, Pásztor! – szólította fel mérgesen Lendvai, aki roppant dühös volt, hogy a srác másodjára is állta a sarat vele szemben.
Krisztián elindult, de egy pillanatra megállt a nyomozó mellett, üveges tekintetét megsemmisítően Lendvaira szegezte, majd így szólt halkan:
- Maga mindig azt kérdezi, kemény gyerek vagyok-e? Pontos választ nem tudnék adni, de egy dolog biztos: Magánál sokkal keményebb, és sokkal tisztességesebb vagyok. És ezt most maga bizonyította be. Én nem állok le már amúgy is félholt embereket püfölni, vagy a falhoz vágni. További szép napot, főnök! – majd elment mellette.
Lendvai majd felrobbant a méregtől. Szíve szerint most szét tudta volna verni a srácot, pláne az utolsó mondatai után.
Ahogyan sétált kifelé az épületből, és újra eszébe jutottak az események, megint könnyek gyűltek a szemébe.
Nagy problémát jelentett, hogy időközben megjelentek az újságírók is. Valami barom leadhatta a drótot nekik, így mostantól semmi nem marad titokban.
Krisztián azonban nem foglalkozott most semmivel.
Dettire gondolt. És a jövőre, már ha egyáltalán nekik még van olyan.
A kérdésre hamarosan megkapta a választ.
Még azon az estén találkozott a tanárnővel…

folyt.köv.