23.

Krisztián éjfél körül izgatottan várakozott a suli előtti padok egyikén. Ebben az időben már nem igazán járkált senki sem az utcákon, így biztonságban tudott találkozni a tanárnővel.
Hamarosan Detti is megérkezett. Leparkolt az autójával, kiszállt, majd elindult a fiú felé. Krisz nem várta meg, amíg odaér. Felpattant, és már szaladt is a lány elé:
- Szia Bébi! – ölelte át Dettit, de a lány csak kényszeredetten megtapogatta a srác hátát.
- Szia…
- Rosszul érzed magad? Gyere, üljünk le a padra! – segítette Krisz.
- Biztos, hogy nincs itt senki? – aggódott a tanárnő.
- Éjfél van, ugyan ki lenne itt? – nézett szét a fiú, majd leültek.
Detti semmit mondóan, kisírt, feldagadt szemekkel bambult maga elé, de egyetlen szót sem szólt, csak csendesen szipogott.
- Mondj már valamit, kérlek szépen! – erőlködött Krisz, miközben átölelte a tanárnőt. – Figyelj, túl leszünk rajta, megígérem! Keresek egy rendes melót, és elhúzunk erről a lepratelepről, jó lesz így?
- Késő… - sírta el magát a lány.
- Mi az, hogy „késő”? – kerekedtek ki a fiú szemei.
- Holnapra már az összes rohadt újságban benne leszek, az biztos… De csak én! Te nem!!! – bökött oda hangosan.
- De hát…
- Nincs de hát! Elmondtam neki! Mindent!
- Kinek, és mit, bébi?
- A férjemnek…a férjem…nek… - majd hangos sírásban tört ki.
- A fenébe… - fogta fejét Krisz. – De miért?
- Mert nem akartam, hogy az újságokból tudja meg, azért!
- És…mit mon…dott? – kérdezte félve.
- Semmit. Csak csalódottan bólogatott. Én pedig közöltem, hogy elválok és kész.
- Micsoda?
- Jól hallottad Krisz! Holnap reggel az anyámhoz költözöm! – mondta ellentmondást nem tűrően.
- Székesfehérvárra?
- Igen, oda.
- És velünk mi lesz?! – pattant fel a srác a padról.
- Semmi. Ennyi volt…
- Mi vaaan?! – kerekedtek ki a fiú szemei, és ekkor már remegni kezdett.
- Vége van, Krisz. Eddig tartott…
- Szóval vége van mi? – háborodott fel a srác – Csak így „csípőből” idevágod, hogy „ennyi volt”?
- Igen. Sajnálom. – szipogott Detti.
- Dehogy sajnálod! Kurvára nem sajnálod egy percig sem! Miért teszed ezt velem? Miért Drágám? Én nagyon szeretlek, szükségem van rád… - ereszkedett térdre a tanárnő előtt, és már az ő hangja is akadozott. Szívét szorítani kezdte a fájdalom, érezte, tudta, hogy valószínűleg már minden hiábavaló.
- Nem lehet. Mindennek vége. Nem csak a kapcsolatunknak, de a hivatásomnak is búcsút inthetek. Ha Székesfehérvárra költözöm, akkor talán sikerül egy kis idő után újra kezdenem az életemet. De ehhez most mindent itt kell hagynom, felmondok még mielőtt ők rúgnának ki, me…
- Hallgass! – kiabált rá Krisz könnyes szemekkel. – Én ezt nem akarom tovább hallgatni…
- Te nem akarod tovább hallgatni?! – pattant fel mérgesen Detti – Van fogalmad róla, micsoda szégyen ez nekem? Fel tudod te ezt fogni?
- Miért nem akkor gondoltál erre, amikor belevágtál anno?! – vágott vissza sértődötten Krisztián.
Ez után a kérdés után csend lett. Dermedt csend. A két sebzett ember lehajtott fejjel, kisírt szemekkel állt egymással szemben, fejüket lehajtva a földet bámulva.
Egyetlen szót sem szóltak, csak sírdogáltak csendesen, mint két kisgyermek az óvodában.
Krisztián óvatosan emelni kezdte kezét Detti felé, míg meg nem érintette a vállát. Óvatos, félénk kis érintés volt ez, de a lány azért felnézett.
Tekintetében egy világ fájdalma bújt meg, pillanatok alatt elveszítette régi önmagát.
Krisztián szerette volna még utoljára megölelni, de nem tette. Detti megfontolt, lassú mozgással hátat fordított a fiúnak, majd elindult a kocsija felé.
Krisz csak némám figyelte a lassan távolodó nőt.
Bernadett az autójához érve megfordult, és így szólt:
- Soha nem foglak elfelejteni téged. Kívánom, hogy találd meg a boldogságot egy olyan fantasztikus lány mellett, amilyet megérdemelsz. Köszönöm a boldog perceket, amiket okoztál nekem. Kérlek, nagyon vigyázz magadra. Megígérem, írni fogok, amint csillapodnak a dolgok. Isten Veled, Krisztián! – kiabált, de ekkor már majdnem zokogott.
A fiú azonban egyetlen szót sem szólt, sőt az elhangzottakat is üres fecsegésként élte meg.
Szótlanul állt, és összetört szívvel nézte végig, ahogyan Detti egyszerűen végleg kilép az életéből…

folyt.köv.