28.

Krisztián szíve majd kiugrott mellkasából, oly hevesen vert.
A mikrofon elhallgatása után csak a menekülő útvonal érdekelte, amivel az volt az egyetlen bökkenő, hogy ez esetben nem létezett ilyen.
Bármennyire is törte a fejét, nem tud kijutni az iskolából reggelig.
De vajon kihúzza-e élve addig?
Egész teste remegett a félelemtől, úgy guggolt a mosdóban.
Nem tudott ép ésszel gondolkodni, fogalmas sem volt róla mit kellene tennie.
Az izzadtság patakokban csordogált arcáról, miközben lassacskán azért megpróbált felállni.
Zseblámpáját lekapcsolta, majd igyekezett összeszedni gondolatait.
Ártatlansága bizonyítása érdekében van most itt, és az egyszer biztos, hogy ha sikerülnie megcsípnie valahogyan a mikrofon mögött rejtőző alakot, akkor nagyot fordulna a világ.
Méghozzá azt az alakot, akinek az egész jelenlegi állapot köszönhető.
Talán valami módon megközelíthetné a titkárságot.
Valahogyan észrevétlenül.
Merthogy az ismeretlen hang onnan beszél, erre Krisz rájött azonnal.
A titkárság is természetesen az irodáknál van, de miképpen tudna odalopózni észrevétlenül?
Ráadásul minden bizonnyal várnak már ott rá.
De mégis miből sejti az elkövető, hogy Krisztián elég bátor ahhoz, hogy odamenjen?
E gondolatok cikáztak a fiú fejében, miközben megszületni látszott a döntés: lesz, ami lesz, de odamegy!
Körülnézett valami fegyverféleség után, hogy ne üres kézzel induljon el a nem túl csábító útra.
Az egyetlen ilyen eszköz az a rövidke kis vasdarab volt a mosdóban, ami törülközőtartóként funkcionált.
Krisztián egy határozott mozdulattal letörte azt, majd lassan elindult az iskola másik szegletébe.
Lámpát természetesen nem vitt magával, hiszen azzal azonnal elárulta volna magát.
Bár az igazat megvallva ő maga is tudta, hogy így is eléggé kiszolgáltatott helyzetben van.
Mi van akkor, ha a tettes nem is titkárságon várja már, hanem régen a háta mögött van?
Lehet, hogy csak figyelemelterelés volt az egész dolog?
Krisztián olyan lassan haladt előre kezében a vasdarabbal, hogy talán egy csiga is felvehette volna vele a versenyt.
Közben óvatosan többször hátrapillantott, de semmit nem észlelt.
Nem sok fény szűrődött be a sötét iskolába, talán egy hangyányit az utcai lámpák világítottak befelé, de ez éppen elég is volt.
Bármennyire is megfontolt léptekkel közelített az irodák bejárata felé, mindvégig túl hangosnak találta lépteit.
A bejáratnál megtántorodott egy percre, majd elgondolkodott:
Biztosan be szeretne menni oda? Mi várja ott vajon? Vagyis inkább ki?
Behunyta szemét egy pillanatra, erőt vett magán, majd szorosan két kézzel megmarkolta a vasdarabot.
Hirtelen mozdulattal bevetette magát az irodák hosszú folyosójára.
Eddig semmi említésre méltó.
A titkárság természetesen a folyosó legutolsó szobája volt, így hosszúnak tűnő lassú séta vette újra kezdetét.
Mindeközben Krisztián természetesen forgolódott, mint a búgócsiga, nehogy meglepetés érje akár hátulról, akár oldalról valamelyik ajtó mögül.
Ahogy egyre közelebb ért a titkárság felé, már látta, hogy résnyire nyitva van annak az ajtaja.
Ha lehet, még az eddiginél is lassabb, óvatosabb tempóban közelített, mígnem bepillantást nem nyert a terembe:
A kinti fényekből elegendő szűrődött be ahhoz, hogy megfelelően megvilágítsa az asztalnál a mikrofon fölött álló alak körvonalát.
Mozdulatlanul állt, és várakozott. Nagykabátban, baseball sapkával a fején félig háttal az ajtónak.
Krisztián elérkezettnek látta az időt, hogy akcióba lépjen.
Egy percig sem habozott, kihasználta a kínálkozó lehetőséget, majd valósággal berobbant a terembe kezében az alkalmi „fegyverrel”, majd hatalmas erővel lesújtott a sötét alakra.
A nagy lendületben ő maga is elesett, egyenesen ellenfelére. Kezéből még a vasdarabod is kiejtette, de ez nem akadályozta meg abban, hogy hevesen ütlegelni kezdje a földön fekvő alakot.
A második harmadik ütésnél azonban feltárult előtte a szomorú valóság:
Ahogyan a sapka, és egyéb ruhadarabok eltűntek „áldozatáról”, minden világossá vált:
Akit leterített, nem a gyilkos. Hanem Samu. Samu, a biológia szertárból. A csontváz. Talpig felöltöztetve.
Krisztián a csontvázon fekve azonnal rájött, hogy hatalmas nagy bajban van.
Csőbe húzták, nem is kicsit. Még mielőtt azonban felkelhetett volna, valaki elé sétált.
Elsőre csak a két lábat látta, majd mielőtt tekintete az idegen arca irányába terelődhetett volna, egy hatalmas ütést mértek a tarkójára a törülközőtartóval.
A világ ismét sötétségbe borult…

folyt.köv.