39.

Miután Krisztián „átbútorozott” Kovácshoz, egyfajta lelki megkönnyebbülést érzett.
Napok óta az első olyan éjszaka volt, amelyiken rendesen el is tudott aludni.
A legjobb időzítés volt ez egy nappal azelőtt, hogy a feldühödött Váradival találkozott volna a szigeten.
Kovács kisasszony természetesen egy „futónak” álcázva magát bőszen rótta a köröket anélkül, hogy bárki is felfigyelt volna rá.
Így tartotta szemmel a terepet, és vizsgálódott azt illetően, nincsenek-e kétes alakok Váradi körül. Így próbált ügyelni a srác biztonságára.
Előre megbeszélt terv volt, hogy amint valami gyanúsat észlel, értesíti Krisztiánt, aki azonnal eltűnik a helyszínről. 
Laci a megbeszélt időpontban a megbeszélt helyen volt.
Krisz is amolyan sportolónak öltözve jelent meg baseball sapkában, és természetesen sötét napszemüvegben. Fennállt a veszélye, hogy valaki esetleg felismerheti.
- Minden oké? – érdeklődött Lacinál.
- Kicsit parázok. – nézett körül aggódva.
- Nincs miért aggódnod, biztonságban vagyunk. Hidd el nekem!
- Keressünk valami félreeső helyet, ahova elvezetem ezt a barmot!
- Viccelsz? – nevetett Krisz – Fél négykor a napsütésben a Margitszigeten milyen félreeső helyet akarsz találni? Annyian vannak, mint az oroszok!
- Jól van nagyokos! Akkor halljuk, mi a te terved?
- Te csak sétálgass vele. Mondd azt, hogy a sziget végén vagyok a mólónál!
- És ott leszel?
- Nem. Lehetőleg azért olyan helyeken sétálgass vele, ahol kevesebben vannak. És majd valamikor megjelenek. Igyekszem elkerülni a bunyót, de nem tudom mennyire fog örülni nekem. – mondta Krisz.
Miután alaposan átbeszéltek mindent, nem is maradt túl sok idejük Váradi érkezéséig. Krisztián eltűnt valamerre, Laci pedig várta a feldühödött osztálytársat, aki nem okozott csalódást, és tíz perccel korábban már ott volt.
- Hol van? – kérdezte ellentmondást nem tűrően.
- Gyere velem. Hamarosan megtudod.
- Mondd el, most! – követelte.
- Hülyének nézel? Honnan tudhatnám, hogy nem hoztál-e magaddal még valakit? Akár itt a bokorban is bujkálhat valamelyik haverod.
- Na ne szórakozz! – mérgelődött Zsolt.
- Én nem szórakozok, de ha még sokáig baszakodsz, itt hagyom ezt az egész szart és keresd meg egyedül Pásztort ezen a kurva szigeten! – hadarta el idegesen, ám annál határozottabban mondókáját.
Váradi nyögvenyelősen ugyan, de elfogadta a dolgot.
- Jól van, menjünk. – törődött bele, majd elindultak a nagy sétára.
Laci a megbeszéltek alapján igyekezett a legbokrosabb, legelhagyatottabb helyeken keresztülvinni Zsoltot.
Már-már aggódni kezdett, hogy osztálytársának feltűnik majd a dolog, és akkor nem lesz kegyelem számára sem.
Ugyanakkor azt is jól tudta, hogy Krisztián is ott van valahol a közelben, és minden bizonnyal látja, figyeli őket.
Valójában azonban nem Krisz követte őket, hanem Gabriella volt az, aki hol futott, hol sétált, hol pedig bujkált a bokrok között.
Mindeközben folyamatosan tájékoztatta a srácot, hogy merre jár a másik kettő.
Krisztián fejében lassan összeállt, hogy hol fogja bevárni őket.
Egy régi, elhagyatott mellékhelység pont megfelelő lesz.
Már évek óta kivonták a forgalomból a félig a föld alá épített, törmelékekkel teli vécéket. Egyedül talán a hajléktalanok tanyázhattak ott, másra úgysem volt már jó.
Krisztián lement a bejárathoz, és várt, amíg Laci és Zsolt odaérnek.
Bármi is legyen majd Váradi reakciója, azon az elhagyatott helyen nem sokan fogják tudomásul venni.
Lassan közeledni kezdtek. Éppen idejében, mert Zsolt kezdte elveszteni a türelmét:
- Ebből elég! – állt meg – Árkon-bokron keresztülcipeltél, azonnal mondd meg, hol az a szarházi! – ragadta meg Laci pólóját.
- Itt lesz, nyugi! A mólónál vagyunk mindjárt, ott vár! – mondta kétségbeesve, mentsvárként. Pedig valójában fogalma sem volt róla, hol várhat Krisztián.
Váradi heves léptekkel újra elindult előre, de alig tett meg pár lépést, amikor az ismerős hang megállította:
- Csak nem engem keresel? – szólalt meg Krisztián szinte a pincéből.
Váradi a hang irányába nézett, majd kikerekedett szemekkel nyugtázta, hogy Pásztor Krisztián teljes egészében ott áll előtte.
Olyannyira meglepődött, hogy nem is tudott megszólalni, csak gyilkos szemekkel nézett Kriszre.
- Látom, szóhoz se jutsz! – vigyorgott. Nem akarta felidegesíteni az amúgy sem vidám Váradit, de igazából mindegy volt, mit mond.
- Szóval itt bujkálsz, Pásztor!
- Nem bujkálok. Levegőzni jöttem.
- Levegőzz csak, amíg tudsz!
- Miért? – ráncolta a szemöldökét Krisz – Ki akarsz nyírni?
- Szívem szerint azt tenném.
- Mi tart vissza?
- Inkább átadnálak a zsaruknak, te rohadt gyilkos!
- Nem én voltam Zsolti! – váltott komoly hangsúlyra Krisztián.
- Még van pofád ilyenkor is hazudni?
- Nem hazudok! Nem öltem meg Kollárt! És Kerekessel sem én végeztem, fogd már fel! – kiáltott rá.
- Kussolj! – üvöltött, majd elindult Krisz felé.
- Nem én voltam! Valaki engem akar bemocskolni! – mondta, de Váradi csak közeledett. Krisztián hátrálni kezdett, esze ágában sem volt verekedni, még mindig próbálta győzködni Zsoltot… 

folyt.köv.