41.

A Margitszigeten eltöltött nap után Krisztián és Gabriella visszamentek a nő lakására.
Krisz gondterhelten elnyúlt a kanapén, Gabriella pedig nekilátott egy forró teának.
- Kér egy pohárral? – kínálta.
- Köszönöm, nem. Gondolom sört nem tart itthon, ugye?
- Piszok nagy mázlija van! Emlékeim szerint akad még egy üveggel. Múltkor volt itt egy kis buli, és onnan maradt. Mindjárt megnézem! – mondta, majd elindult a hűtő felé.
Rövidke keresgélés után megtalálta az árván maradt sört, majd felnyitotta, és már vitte is Krisztiánnak.
- Elmúlt már tizennyolc? – viccelődött.
- Nem sokkal, de igen. – mosolygott a fiú, majd elvette a sört.
Krisztián, mint aki még életében nem ivott, úgy húzta meg a fél literes üveget.
- Egészségére!
- Köszönöm. A sört is, és mindent. Tudom, hogy már nem maradhatok itt túl sokáig…
- Most ne foglalkozzon ezzel!
- Mit tehetünk ezek után?
- Ha igaz az, amit Zsolt mond, akkor elbeszélgethetnénk az iskola takarítóival, a portással, mindenkivel. De leginkább a portással!
- Gyula bácsival? Na ne! – nevetett Krisz – Az ön macskájával is értelmesebben lehetne beszélgetni, mint az öreggel. Nem hinném, hogy tudna bármit is!
- Ezt miből gondolja? Csak ő lehet ott a korai órákban, és a takarítók. A kulcsok is nála vannak.
- Az egy dolog. De Gyula bácsi tiszta alkoholista!
- Tényleg?
- Igen. Bár a múltkor találtak egy kis vért az alkoholszintjében… - viccelődött.
- Akkor miért alkalmazzák egy középiskolában?
- Mert csendes, nyugodt, a kulcsok számát fel tudja írni, és nem kerül sokba.
- Szánalmas!
- Az.
- Akkor is beszélni akarok vele! Úgy vélem, sok fontos dolgot figyelmen kívül hagytunk a Kollár gyilkosságnál.
- Mit?
- Nem vizsgáltuk meg alaposan a helyszínt. Ha nem a főbejáraton ment be a rohadék, akkor hol? Ráadásul még azon az éjszakán is ott volt, amikor maga is!
Vagy nagyon ismeri a helyszínt, vagy én már nem is tudom!
- Arra céloz… Úgy érti…
- Úgy! Egy diák, vagy egy tanár. Vagy bárki más, aki sűrűn mozog az iskolában!
Újra kínos csend vált uralkodóvá. Krisztián gondolatai összekuszálódtak a nő elméletét hallva.
Maga a gondolat is ijesztően hatott, egy pillanatra csontig hatolt a félelem a srácban.
Épp megszólalt volna, amikor megcsörrent a nő telefonja.
- Ki az? – kíváncsiskodott Krisz.
- Na, vajon ki lehet ilyenkor? – húzta a száját Gabriella.
- A főnök az?
- Igen. Üzen neki valamit?
- Átadná, hogy nyalja ki a seggem?
- Ezt már egyszer elsütötte!
- Tudom, de akkor nem sikerült összehoznunk…
- Tessék, Kovács Gabriella! – kapta fel közben a telefont. Krisz hallotta a nagyhangú nyomozót, de nem tudta kivenni, miről beszél.
Nem kellett sokáig várni, Kovács felírt egy cetlire valamit, majd letette a telefont.
- Nos? – érdeklődött a fiú.
- Megtalálták magát.
- Engem? Ez mit jelent?
- Elindultak a lakáshoz.
- Ahonnan eljöttünk?
- Bizony!
- Fasza. – ijedt meg egy percre.
- Nyugi! Aggodalomra semmi ok! De most oda kell mennem. Ezért hívott a nagyfőnök. Nem tudom, mikor érek vissza.
- Feltalálom magam. Megtenné, hogy kinyitja az ablakot, ha már ott van? Kicsit szellőztessen.
- Na ne fárasszon! Majd jövök! – majd becsapta maga mögött az ajtót.
Krisztián magára maradt a lakásban.
Újra emészteni kezdte a hallottakat, és szinte hallani lehetett az agytekervények nyögvenyelős járását.
Minden apró momentumot megpróbált felidézni. Eszébe jutott Kollár, Klári, Detti, Kerekes, sőt Zsigmond igazgató is…
Igyekezett visszatekerni az idő kerekét, de nem jutott semmire. Lehunyta szemét, hátha így könnyebb lesz, s már majdnem elaludt volna a nehéz nap után, mikor az ő telefonja is megszólalt.
Kipattantak a szemei, és már a kezébe is vette a mobilt.
A kijelző elárulta a hívó fél kilétét.
- Jaj, Lacikám! Mit akarsz már ilyenkor? – elégedetlenkedett, majd felkapta a telefont:
- Mondjad, Laci! Mi olyan sürgős? – dörzsölte a szemét.
Válasz azonban nem érkezett, csak valami fura hang a háttérből.
- Laci! Hahó! Itt vagy? Szólalj már meg! – kérlelte.
És meg is szólalt. A baj mindössze annyi volt, hogy nem Laci volt az, hanem a már korábban megismert, ijesztően eltorzított hang. Krisztián megremegett. Azonnal világossá vált, hogy ki hívja.
- Szia Krisz! Ugye nem haragszol a késői zavarásért? Vagy igen?
- Te vagy az, Laci? – kérdezte, miközben majd kiesett a telefon a kezéből.
- Most nem fontos, ki vagyok. Sokkal fontosabb az, hogy mit teszek?
- Te rohadék, mi a faszt akarsz tőlem?! – kelt ki magából.
- Csillapodj! Elmondom, mit kell tenned! Fogod magad, és most azonnal elindulsz imádott iskoládba. A tornaterem felőli ajtón gyere be. Végigjössz a folyosón, és látni fogod az aulában a fényeket. Ott leszek én! Siess…
- Nem megyek sehova! Mit akarsz tőlem? Te vagy az Laci? Te kis szemét, te állsz az egész mögött igaz? Te ölted meg őket? Válaszolj te féreg!
- Ne húzd fel magad. Hamarosan vége ennek az egésznek.
- Te vagy az, Laci? Szólj bele a saját hangodon! Gyerünk! Már nem mindegy?
- Nem, egyáltalán nem. Ha nem vagy itt egy órán belül, a kis kurvád csúnya kínhalállal távozik az élők soraiból…
- Micsoda? Kiről beszélsz? – hökkent meg.
- Klári is itt van. Eljött, hogy lásson téged. Hát nem szép gesztus?
- Hallani akarom a hangját! Tudni akarom, hogy jól van-e! Add a telefonhoz! – követelőzött.
- Nem! Egy órád maradt Krisztián. Igyekezned kell! – majd lecsapta a telefont…

folyt.köv.