Ha nélkülem álmodsz már

Becsukódik végleg az ajtó, kívül állok, kattan a zár.
Eljött hát a nagy nap, mikor nélkülem álmodsz már…
Arcon csap jeges fuvallat, szívemben hol hóvihar, hol zápor,
Fekete felhők baljós tengere zárja el tegnapom a mától

Ha álmodban látod még azt a fényes csillagot,
Ne feledd, hogy ott voltunk, mert én érzem még az illatod.
Hiába dacoltunk hóban, sárban, széllel és hideggel,
Engem tudni fogsz mindig, mert nyomodban ott lesz a november…

Rúgom csak a havat, sűrű pelyhek táncot járnak megfagyott fülemen,
Megmosolygom magamat: Istenem de kár, hogy elfogyott a türelem.
Megfagyott a levegő, mínuszuk röpködnek, s emelnek a magasba,
Ha a Jóisten is úgy akarja, fagyott szíved felenged majd tavaszra.

De nem várok az olvadásra, csak megmosolyoglak újra,
Már nem állok a kapudban sem, átlépek egy másik útra.
Ígérem, erős leszek mindig, és ha a béke egyszer rám talál,
Talán nem fog fájni annyira, mikor nélkülem álmodsz már…