Itt jártatok

 
Ablakomnál ülök. Megjelensz, de nem hiszlek el téged…
Érkezel a semmiből csak úgy, mintha nem ért volna véget…
Kérded: Mivé lettem én? Mi történt a százezer év alatt?
Mi történt anyával, apával, s belőlem mi maradt?

Hát…
Belőlem nem maradt semmi, de te nem tudhatsz róla.
Leesett a hóval együtt, de az olvadás sárba tiporta…
Ám most mégis itt vagy. Meglátogatsz, s minden, amit teszel,
Felháborít, hogy a történtek után még emberszámba veszel!

Mikor töröltél szívedből, nem maradt semmi, a remény is elhagyott,
Azóta csak számon kérem Égiektől a sok elveszett tegnapot.
Mint kóbor korcs, csak járok kelek, sehová sem tartozom,
Ha befogadna mégis bárki, arra csak a bajt hozom!

Most alkoholtól borult elmém elhozza a dicső múltat,
Feldíszíti testem, lelkem, szép ruhákba belebújtat,
Megmutatja, hol hibáztam, s eltörli egy perc alatt,
Megvarrja a szerelmünket, mely oly régóta elszakadt…

Tisztul a kép, hallok egy dalt, felcsendül a valóság,
Nem is baj, ha ébredek, mert minden más csak hazugság!
Menj el innen azonnal! Többé ne lássalak soha már,
Légy azzal, ki téged „szeret”, s helyettem a két karjába zár!

Csapjon belém villám, ha csak feléd nyújtom kezeim,
Ha rád is mernék nézni, holló vájja ki a szemeim!

Maradj még itt, kérlek! Ébresszük együtt a hajnal fényeit.
Csak nézzük egymást csendesen, míg egy érintés nem érkezik…
Forrjunk össze újra! Bozóttűzként terjedjen a szenvedély,
Nem tud rólunk senki sem, titkok vagyunk, nem kell az engedély…

S mégis véget ér. Pedig csoda volt bizony, csoda a javából,
Sebzett vad lettem magam is, ki visszatért a halálból!
De most gyászba borulok érted! Sírok, mert elpusztultál Világom,
Ma újra úr a döbbenet, hogy még mindig nagy a hiányom…

Nem pótolhat senki más, se tűz, se víz, se föld, se ég,
Mit úgy hittem, hogy örökké tart, véget ért már nagyon rég.
Hittem, hogy majd megfelelek, de elbuktam és sajnálom,
Fizetségül vérző szívem, tessék: neked ajánlom!

Gyengeségem zálogaként fogadd el, mi érted dobog,
Dobd a tűzre, égesd szénné, utána majd boldogulok.
Gyújts egy gyertyát minden este, emlékezz majd rám,
Ha elalszol, majd találkozunk álmaidban tán…

Part leszek a talpad alatt, hidad én a folyón át,
Napsütés az arcodnak, szívből adom, fogadd hát!
Dal leszek a csöndben is, ha csúf világ lehangolna,
Versed üres papíron, mi mosolyt csal az arcodra.

Te gyöngy leszel az óceánban, én pedig a gyöngyhalász,
S ha tényleg nagyon keresnél, a sorok között megtalálsz…