Ha leköszön a nyár

Leköszönt már rég a nyár, mikor értem jött az ősz,
Romjaim közt hevertem, és láttam: Értem jössz!
Zsúfolásig telt a csarnok, engem üvöltött a nép,
Szárnyalt velem szeretet, mely óvatosan szedett szét.

Nem mozdultak lábaim, csak egy maradt: A Képzelet,
Álmaimban Világom, hol megfoghatom két kezed.
Csöveimen át csak sejtettem, szagoltam a világot,
Eljött értem mindenki, ki gyűlölt, s aki imádott.

Súlytalan lett létem, de bármi történt: Jól látok,
Nem fog meg az idő sem, s elhal rajtam átok.
Egy helyben fekszem, és csak lesem, ahogy néztek,
Mondanám, de nem tudom: Pedig mindent jól megértek...

Könnyeimet morzsolom, úgy állok és várlak,
Álmaimban boldogság! Mosolygok, mert látlak!
S még utoljára látom, érzem Fölém nősz,
Mikor leköszön a nyár, és újra megölel az ősz…