Jéghideg ölelés III./4

 4.

A következő néhány nap csendesen telt. Az őrök jelezték feletteseik felé a telepentörténő lopásokat, ám azok nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az ügynek.
Az alacsony létszám miatt szinte lehetetlenség lett volna elfogni a tolvajokat, a megbízó pedig nem volt hajlandó több pénzt fizetni, hogy az elhagyatott hátsó részen további őrök álljanak munkába.
Így egy időre a „süllyesztőbe” került az ügy.
Az egyetlen apró előrelépést az jelentette, hogy egy kisebb jutalmat ajánlottak fel Attiláéknak abban az esetben, ha sikerül lefülelni a bandát.
Ám a jutalom összege túl nevetséges volt ahhoz, hogy bármit is kockáztassanak, így ők sem erőltették meg magukat.
Zoli tovább folytatta a heves fogyókúrát, és lassan-lassan meg is látszott az enyhe változás.
Attila pedig a napok múlásával egyre közelebb került az Angélával való találkozáshoz.
Továbbra is rendületlenül írta gondolatait a füzetbe, hol Ildikó felé kibillenve, hol pedig a titokzatos lányra terelve a figyelmet.
A kellemes délutáni szieszta közben Attilát telefonja ébresztette.
Nyűgösen felült a kanapén, majd a kijelzőre meredt: „Ismeretlen szám.” – árulkodott a kijelző.
- Igen? – vette fel szemeit dörzsölgetve.
- Csaó! Én vagyok az, ez az új számom!
- Ki az az „én”? – nézett értetlenül.
- Laci vagyok te szerencsétlen! – szólt bele Gyökér.
- És ez az új számod? Az „ismeretlen szám”? – kérdezte kissé mérgesen.
- Mi van? – értetlenkedett barátja a vonal túlsó végén.
- Nem írja ki a számot te szerencsétlen. Állítsd át a szarodat!
- Bocs, akkor mindjárt visszahívlak!
- Most ne! Aludnék… - mondta, de persze Gyökér addigra le is tette.
Pár perc múlva sem érkezett a hívás, így Attila visszadőlt aludni, s mire újra álomba szenderült volna, megint megszólalt a mobil.
Ijedten pattant fel, de ezúttal már számokat is látott a kijelzőn:
- Itt vagyok – mondta újfent szemeit dörzsölve.
- Megvan már?
- Igen, látom. Elmentem. De most alszom. Szevasz! – majd lerakta a telefont, és visszaborult az ágyba.
Úgy látszott, ma mindenki tudta, hogy pihenni szeretne. Pár perc „pislákolás” után megint megszólalt a telefon.
Dühösen felkelt, megint csak a számokat látta, mivel előzőleg nem mentette el.
Emlékei szerint Gyökér ma az öregékkel van szolgálatban, és biztos volt benne, hogy most direkt szívatják a hívásokkal:
- Melyik paraszt az már megint? – kiabált. Ezek után egy pár másodperces csend ereszkedett a vonalra, majd az ismerős, kedves női hang félve szólalt meg:
- Szia! Angéla vagyok. Za…zavarlak? – kérdezte riadtan.
Attila a válasz előtt gyorsan megfejelte a falat, amiért ekkora barom volt:
- Szia… – válaszolt lágy hangon a srác – Ne haragudj, másra számítottam. Azt hittem, a gázosok hívnak – mentegetőzött.
- Miért, te így beszélsz a gázosokkal? – lepődött meg.
- Tudod milyenek ezek, az ember seggéről is lenyúznák a bőrt – nevetett.
- Igen, valóban ilyenek – értett egyet kicsit zavart hangon Angéla.
- Amúgy minden rendben? Mit tehetek érted? Honnan tudod egyáltalán a számomat? – érdeklődött. Nagyon meglepte a lány hívása.
- Hát, amikor egy hete felkerestél, elmentettem a számodat.
- Lehet, nekem is ezt kellett volna tennem… - mondta fejét vakargatva.
- Tulajdonképpen azért kereslek, mert a megbeszélt időpont sajnos nem jó, mert vizsgázom – mondta halkan.
- Ó, értem – búslakodott Attila – Akkor mi legyen?
- Mit szólnál a holnaphoz? Tudom, hogy ez most hirtelen jött, de holnap, ha gondolod, szinte bármikor ráérek! – ajánlotta fel lelkesen.
- A holnaphoz? – kérdezett vissza nagyot nyelve a meglepetéstől a srác.
- Aha!
Bizony a másnappal annyi volt a gond, hogy Attilának szolgálatba kellett mennie Zolival.
Ám nem volt ideje sokat variálni, kapásból rávágta:
- Rendben van! Szabaddá teszem magam. Mikor lenne neked a legjobb?
- Végül is tényleg mindegy. De ha már választhatok, három óra?
- Jó. Ott leszek. Úgyis a közelben lesz dolgom – mondta határozottan.
- Rendben van, akkor ezt meg is beszéltük. Most pedig ha nem haragszol leteszlek, mert rengeteg dolgom van még.
- Persze, menj csak. Holnap úgyis találkozunk legnagyobb örömömre – mondta a srác boldogan.
- Bizony ám! Most viszont tényleg rohanok. Kellemes napot neked!
- Köszönöm, neked is!
- Szia!
- Szia! – majd letették a telefont.
Attilával ezek után madarat lehetett volna fogatni. Olyan boldogság és izgatottság fogta el, melyet nagyon régen érzett már.
Örömmámorban szinte futott egy kört a lakásban, még az álom is kiment a szeméből.
Kiült a konyhaasztalhoz, majd újra elővette füzetét, és hevesen írni kezdett:
„Felhívott. El sem akarom hinni, pedig megtörtént. Alig két perccel ezelőtt tényleg felhívott. Először megijedtem, hogy talán le akarja mondani a találkát, de nem ez történt. Mindössze áthelyezte egy jóval korábbi időpontra, holnapra. Mi van akkor, ha az a „tanulás” duma nem is igaz, hanem egész egyszerűen ő is kíváncsi rám, látni akar, érezni…
Persze „érezni” mindenképpen fog, hiszen ezért megyek oda, ezért fizetek. Annyira várom már a holnapi napot, hogy el sem tudom mondani. Mindössze annyi a bökkenő, hogy el kell lógnom melóból.
Zoli valószínűleg nem fog annyira rajongani az ötletért, de valahogy majd megdumálom, vagy máskor én falazok majd neki. De ezt akkor sem hagyom ki, holnap mindenképpen ott leszek nála. Csak ne telne ilyen lassan az idő…”

folyt.köv.





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=18723