Szóljon tovább a szél…

Elfáradtam. Hátradőlök lehunyt szemmel.
Agyamban nyomom a gombot: „ÁLOM”
Nem kell száz évig se reggel…

Elfáradtam. Leülök az árokparton,
Agyamban csak gomb a BÉKE,
Soha-soha nem lesz vége,
Csak ha süvít majd a gyilkos Szél,
Az majd eljuttatja imámat,
S vajon kellek-e a Világnak?
Ha nem látok már jót se szépet,
Csak sötétségben szörnyűséget,
Melytől megremeg a lábam,
S elpusztul majd minden vágyam...

Elfáradtam. Lefekszem a hideg földre.
Agyamban csak gomb a „TÖRLÉS”,
De nem reagál sok rossz döntés...

Szélnek eresztem magamat,
Törjön, zúzzon, tépje a hajamat,
Ha nem kell már az élet súlya,
Kegyelemből kezdjük újra,
Megmutatjuk: nem lesz vége,
Nem borulunk sosem térdre,
Miénk lesz az ősi erő,
KEGYELEMBŐL jövünk elő,
Ha felcsendül a szél is végül,
Elmondom majd harag nélkül,

Hogy véget ért a hosszú túra,
Itt voltam már akkor is, vagyok mindig,
S leszek ÚJRA!