IV. fejezet

1.

Csípős augusztusi reggel köszöntött az országra. Az év ezen részében szinte bármilyen időjárás előfordulhatott, akárcsak márciusban.

Komlós Attila önmagához képest korán kelt fel, valami furcsa „manó” kiverte szemeiből az álmot.

Néhány nap telt el mindössze az éttermi találkozást követően, de egyik fél sem kereste a másikat.

Kicsit mindenki mintha a saját útját járta volna, elcsendesedtek a történések.

Az ablakon kitekintve azonnal látta, hogy ma bizony jóval melegebb ruhára lesz szükség, így ennek megfelelően válogatott szekrényében.

Kisétált a konyhába, ami legnagyobb meglepetésére üres volt.

Jól ismerte a szülők szokásait, így végigpásztázta tekintetével a pultot és a konyhaasztalt.

Miután egyetlen cetlit sem talált hollétükről, így biztossá vált, valaki van otthon.

Amint kilépett, erről meg is bizonyosodhatott.

Édesanyja ott ült a hintaágyban, miközben újságot olvasott:

- Szia anya!

- Szervusz kisfiam! – nézett fel mosolyogva.

- Anyukám, röpködnek ma a mínuszok, miért nem benn olvasol? – jött a jogos kérdés.

- Jól fel vagyok öltözve.

- Elszívok egy cigit, utána menjünk be, jó? – kérlelte.

- Rendben van – mosolygott – De a ciginek nem örülök! – lett hirtelen szigorú.

- Apa? – váltott témát, miközben meggyújtotta a rudat.

- Találkozik valami ismerősével, de hamarosan jön. Huszadikán elmegyünk pár napra, azt intézi. Te is jössz?

- Dehogyis, köszönöm – vágta rá – Menjetek csak, elleszek én egymagam is itt. Eszegetek, filmezek meg ilyenek. Úgyis pont szabad leszek, aznap jövök haza.

- Ahogy gondolod. Csak vigyázz magadra.

- Megígérem – mondta – De most menjünk be. Ahogy elnézem, eső lesz mindjárt – nézett fel, majd mindketten beültek a konyhába.

Attila nekilátott egy finom reggelinek, míg anyja krumplit pucolt az ebédhez.

Mindeközben persze folyamatosan jót cseverésztek:

- Minden rendben mostanság? – érdeklődött Gyöngyi, miközben a mosogatásba is belekezdett.

Attila éppen egy szalámis szendvicset készített magának paprikával:

- Igen, jól vagyok anya – mondta határozottan – Kicsit sikerült magam túltenni a múlt történésein, talán lassan sikerül talpra állnom – mosolygott.

- Ezt örömmel hallom! – tette össze kezeit anyja – Új lány van a láthatáron? – tért a lényegre.

Attila hosszasan elgondolkodott a válaszadáson, majd így felelt:

- Nem tudom. Talán.

- Bizonyosodj meg róla.

- Hogyan? – nézett kíváncsian.

- Ha mi mindenképp elmegyünk pár napra, akkor hívd ide. Beszéljetek nyugodt körülmények között. Hm? – vonta meg a vállát a nő.

- Ami azt illeti – vakarta fejét Ati, de az igazságot persze nem mondta el – Nem is rossz ötlet! – lelkendezett.

- Akkor mire vársz? Menj, és hívd fel! – bíztatta annak nem titkolt reményében, hogy imádott fia újra a lehető legboldogabb lesz.

- Oké! – nevetett fel, majd odaszaladt anyjához, és egy hatalmas puszit adott neki – Mi lenne velem nélküled?

- Apád is mindig ezt kérdi – jött a mosolygós válasz.

Attila beszaladt a szobába, majd elővette telefonját és hívta is a lányt.

Alig néhány kicsengés múlva felkapta Angéla:

- Igen? – szólt bele komoran, mintha nem tudná, ki keresi.

- Szia te lány! – szólt bele kedvesen a telefonba.

- Szia Attila! – üdvözölt vissza egy hangúan.

- Zavarhatlak egy percre?

- Van egy percem, mondhatod.

- Szóval az a helyzet, hogy huszadikára egyedül maradok, és szeretném megkérdezni, volna-e kedved velem tölteni az ünnepeket? – darálta el.

- Te… Tessék? – hitetlenkedett a lány.

- Jaj, félre ne érts! – mentegetőzött a srác – Nem „azt” szeretném, és nem is engedhetném most meg magamnak – erőltette a viccet – Csupán nem szeretnék egyedül lenni. Veled tölteném az ünnepeket – vakarta közben a szakállát válaszra várva.

- Nézd, Ati – várt ki kicsit – Nem hinném, hogy ez jó ötlet.

- Miért? Esküszöm, hogy semmi rosszat nem akarok – tényleg nem akart.

- Ez már így is elég rossz, amióta megebédeltünk. Kérlek, ne bonyolítsuk ezt tovább – mondta félig határozottan, félig pedig már könyörgőre vonva a dolgot.

Attila teljesen lehidalt a hallottaktól:

- De Angi, mi a baj ezzel? Gondoltam te sem lennél egyedül. És miért olyan rossz ez? – tárta szét egyik kezét, majd megérkezett a halk válasz:

- Mert kurva vagyok.

- Hagyd már ezt! – förmedt rá a fiú.

- Kérlek, ne hívj többet! – mondta ellentmondást nem tűrően – Akkor se, ha éppen „megteheted”, világos?

- Angéla, ne csináld már…

- Sajnálom. Lecserélem a számomat is, kérlek, ha jelentek valamit számodra, soha többé ne zaklass. Szia!

- Várj, kérlek! – kiabált, de a telefon már némán búgott. Attila gyorsan újratárcsázta a számot, de már ki volt kapcsolva.

Ezek szerint nem viccelt a lány.

Lassan tényleg eleredt az eső. Komlós Attila az ablaküvegen keresztül nézte a cseppeket, miközben órákkal később is telefonálni próbált.

Persze minden hiábavalónak bizonyult. Az a telefon végképp elnémulni látszott…

folyt.köv.