8.

 Csendes, nyugodt otthoni légkör fogadta Komlós Attilát.
Nem mintha ezzel bármi gond szokott volna lenni esetükben, de most nagy szüksége volt arra, hogy minden békés mederben csordogáljon.
Olyan izgatottnak érezte magát, mint aki az első randevúját jelenti be, vagy ilyesmit.
Jól tudta, hogy szülei jó ideje várják az új és megfelelő lány felbukkanását, titkon azonban még mindig bíztak Ildikó „visszatérésében.”
Attila jól tudta azt is, hogy nagyon szeretik a lányt, és bárkit is vigyen oda, hozzá fogják hasonlítani.
Messze nem ez volt persze a legjobb megoldás, de ez a helyzet azon kevesek egyike volt a srác számára, amikor megpróbált a szülőkhöz alkalmazkodni.
Kétség sem férhetett hozzá, hogy értük tűzbe ment volna, mivel nagyon szerette anyját és apját.
Egyszerűen csak a kötöttséggel volt gondja, és az alkalmazkodással.
Jelen esetben pedig mindkettő nagyon szükségessé vált, amennyiben nem akart napi konfliktusokat a családdal.
Már régen megszokta, hogy minden apró dolgot megbeszél, átbeszél a szülőkkel, hol egyikkel, hol másikkal, hol pedig mindkettővel.
Emlékezett, amikor még azt is bevallotta, hogy dohányzik.
Talán sosem jöttek volna rá, de a középiskola első osztályában elmondta csak az apjának, hogy ő bizony sűrűn rágyújt.
Egyszóval lehetett szó jó dolgokról és szarvashibákról is, mindig mindent megtárgyalt a sokra tartott és imádott szülőkkel.
Jelen esetben persze titokban akarta tartani újdonsült választottja múltját, hiszen anyjáék ezt soha nem bocsátották volna meg neki, és mindent megtettek volna a kapcsolat feldúlása érdekében.
A prostitúció, és a könnyűvérű hölgyek a családban nagy ellenszenvet váltottak ki még akkor is, ha alapvetően nyugodt kis család volt ez.
Volt néhány olyan dolog, amit maga a Jóisten sem magyarázhatott volna meg Gyöngyiéknek akkor sem, ha személyesen kopog az ajtón.
Mindent egybevetve volt egy kis félnivalója Attilának, de ezt inkább amolyan eltúlzott izgalomnak lehetett betudni.
Tisztában volt vele, hogy amint megemlíti Angit, mindenképpen látni akarják, meg szeretnék ismerni.
Ennek tudatában, s nem kis előnnyel lépett be az ajtón a fiú.
Anyja a konyhában olvasott, míg apja a tévét kapcsolgatta.
A szokásos köszönés és puszi után nem habozott tovább a srác.
Hangja végig csendes volt, önmagához képest most talán meg is alázkodott, de mindez persze egy okos terv része volt:
- Beszélhetnék veletek? – kérdezte, amire mindketten kíváncsian kapták fel a fejüket.
- Persze, fiam! – mosolygott anyja, miközben összehajtotta az újságot.
- Megyek már! – így apja, aki kikapcsolt a tévét, majd egy hűvös sör társaságában leült az asztalhoz.
Attila állva maradt, mint aki a népet akarja meggyőzni igazáról.
Kedves két arc fogadta, egyik sem volt unott, mélabús, mindössze kíváncsi.
Türelmetlenül várták a mondandót, s fiuk nem is okozott csalódást:
- Nem szeretnék kertelni, egyből a közepébe vágok. Gondolom, mostanság észrevettétek, hogy a megszokottnál is furcsább vagyok.
Ez persze nem véletlen – mosolyodott el egy percre – Anyának már pedzegettem a dolgot, de amíg nem volt semmi konkrétum, nem akartam bizonytalant mondani.
- Miről maradtam le? – érdeklődött György.
- Semmiről, apa – mosolygott Ati, miközben szemeit ide-oda kapkodta. Hol anyját, hol apját nézte. Édesanyja már elégedetten mosolygott, mint aki tudja, miről van szó, és nem is tévedett.
Immáron a válaszra várva meredtek a tekintetek a fiúra, aki színt vallott:
- Szóval megismerkedtem valakivel…
- Na, végre! – csapta össze tenyerét apja – Hogy hívják a szerencsést?
- Angélának – mosolygott – Nagyon aranyos, kedves lány. Párszor randiztunk, és úgy döntöttük, megpróbáljuk.
- Szex volt? – jött a lényeges kérdés Gyuritól.
- Apa! – szólt rá felesége szigorúan, de persze jót nevettek a fiúk. Most anyja vette át a kérdező szerepét:
- Jól nevelt kislány? És a szülei?
- Főiskolába jár, egyedül él. Sajnos az anyukája meghalt, az apjával pedig nem tartja a kapcsolatot – fogalmazott finoman – De nagyon rendes lány, ez biztos! – mondta magabiztosan.
- Ildikón túl vagy már? – jött a nem várt kérdés Gyuritól, de Attila most is állta a sarat:
- Ildikó a múlt. Angéla a jelen, és boldog vagyok vele. Az, hogy ez mire lesz elég nem tudom, de az biztos, hogy most nagyon jól érzem magam, és nekem semmi más nem számít – hadarta el, és ezzel kapcsolatban így nem is volt kérdésük a szülőknek.
Egy újabb – a család számára – fontos dolog következett:
- Dolgozik most? – érdeklődött kedvesen Gyöngyi, majd Attila fejében ezredmásodpercek alatt átsuhant a múlt, és a jelen. Egyet nyelt, majd rávágta:
- Igen, egy étkezdében, részmunkaidőben. Másra nincs sajnos ideje.
- Gondolom a suli meg a tanulás mellett olykor ez sem könnyű – mondta őszintén az apa, amire a nő is rábólintott.
Ekkor Gyöngyi felkelt a székből, fiához lépett és megpuszilgatta:
- Örülök, hogy végre boldog vagy.
- Ennek én is – mondta apja – Iszol egy sört velem?
- Már hogyne innék! – vágta rá a fiú, miközben megölelte anyját, aki rátért a lényegre:
- Én is meg szeretném ismerni a lányt. Szerinted, ha meghívom holnap egy ebédre, vajon el tud jönni?
- Egészen biztos vagyok benne – mosolygott elégedetten a srác – Nemsokára úgyis felhívom, és megbeszéljük. Addig még várj kicsit. Maximum egy napot csúszik a dolog – mondta a fiú.
- Rendben van, akkor szólsz – mondta anyja.
Ezt követően még érkezett néhány szokványos kérdés a kapcsolatot illetően, de ezek már megszokottá váltak.
Attila készségesen válaszolt mindenre a sör kortyolgatása közben.
Nagyon boldognak érezte magát, jól tudta, hogy választottja nem fog csalódást okozni az ebédnél.
Már csak a hirdetést kellett eltüntetni, és egy alapos beszélgetést megejteni a jövőt illetően.
Komlós Attila nagyon magabiztos volt, abszolút nyeregben érezte magát.
Elégedetten nyugtázta, hogy a lány szabaddá tudta tenni magát a következő napi ebédre, így igazából semmi akadály nem léphetett már közbe.
Ez a találkozás Angéla számára is sokkal több volt, mint egy „ismerkedés”, vagy ilyesmi.
Esélyt kapott arra, hogy gyökeresen megváltozzon az élete a lehető legjobb irányba.
Egy ebédnek tűnt most az egész világ…

folyt.köv.