9.

A megbeszélt ebéd ideje nagyon hamar eljött.
Így sem volt sok idő, hiszen már másnap részt kellett venni a jeles eseményen.
A fiatalok roppant idegesek voltak, a lány keze állandóan remegett a közelgő találkozó miatt.
Persze tudta, hogy ezen át kell esni, és szíve legmélyén kicsit várta is.
Tizenegy óra előtt ért oda érte a srác, hogy véletlen se késsenek egy percet sem.
Angéla tőle kissé szokatlanul visszafogottan öltözött, egyedül gyönyörű haját hagyta szabadon.
Természetesen így is csodaszép volt, és nagyon is jól néztek ki egymás mellett.
A forró csókot leszámítva nem is nagyon beszélgettek, mindketten feszültek voltak.
Attila utoljára Ildit mutatta így be, de annak is már több mint három éve.
Akkor is idegesek voltak mindketten, de ez a mostani valahogy mégis más volt.
Angi számára a megérkezés most százszor gyorsabb volt a megszokottnál, pedig így sem volt nagy a táv.
Mint két megrémült kisegér, úgy sétáltak be a házba, ahol már – a szokásokhoz híven – várták őket a szülők.
Roppant nagy kedvességgel, és egyben nagy kíváncsisággal is fogadták a lányt.
Attila természetesen nem vallott szégyent Angélával, hisz az ifjú hölgy minden apró akadályt látszólag könnyen leküzdött, illedelmessége pedig meg is lepte a szülőket.
Miután mindenki helyet foglalt az asztalnál, Gyöngyi az asztalra tette a levest, a húst és a tésztát.
Jól bevált fogás a húsleves, mert szinte mindenki szereti.
A székben ülve Attila mosolyogva fogta meg a lány kezét, majd az ebéd előtt természetesen beszélgettek még.
Az apa volt ezúttal a fő kérdező:
- Attila mesélte, hogy főiskolába jársz. Gratulálok!
- Köszönöm.
- És mit tanulsz?
- Kommunikáció és média szakra járok.
- Nagyon nehéz?
- Nem könnyű, de szerencsére eddig megfér egymás mellett a tanulás és a munka – mondta, miközben ezt ő is csak remélte.
- Biztosan menni is fog, ügyes lánynak tűnsz – dicsérte Gyöngyi is közben.
- Köszönöm – nézett le pirulva a lány. Nagyon szimpatikus volt neki az egész légkör, boldoggá tette, hogy ott lehet.
Csak addig ereszkedett kis csend az asztaltársaságra, amíg elfogyott a leves, és Gyöngyi a második fogás tálalásába kezdett:
- Segíthetek, Gyöngyi néni? – kérdezte kedvesen és illedelmesen a nőt, akinek ez láthatóan nagyon jólesett.
- Köszönöm, nagyon kedves vagy, de te csak ülj nyugodtan – utasította el finoman a lányt.
A legkényesebb téma is előtérbe került a szülőkkel kapcsolatosan.
Ettől a perctől ismét György vette kezébe a beszélgetést:
- És, hogy tudsz így egymagad megállni a lábadon?
- Nagyon nehéz, de kénytelen vagyok. Örömmel teszem, mert bízom benne, hogy egyszer ez a sok munka és tanulás megtérül. Attila is nagy segítség nekem – mosolygott, miközben a srácra nézett.
- Tudnod kell, hogy nagyon nagyra becsülünk mind, hiszen példaértékű, amit te csinálsz – mondta őszintén az „apósjelölt.”
- Köszönöm szépen, ez nagyon kedves. Ugyanakkor nem nagy ügy, mivel rengeteg lány jár hasonló cipőben – szerénykedett.
- Szülői támogatás nélkül ez akkor is nagyon nehéz lehet – válaszolta a férfi minden rosszindulat nélkül, ám a lány kezében így is megremegett a kanál az elhangzottak után.
- Hát – dadogott – Valóban… Nagyon nehéz…
- Semmi baj – lépett közbe Gyöngyi, aki anyatigrisként megsimogatta a lány vállát – Nem beszélünk róla – nézett szemrehányóan férjére, aki azonnal fedezékbe vonult:
- Ne haragudj, semmi rosszat nem akartam – mentegetőzött, de a lány gyorsan megnyugtatta:
- Semmi gond! Mindig ez történik, ha szóba kerülnek esetemben a szülői kérdések – mosolygott – Csupán arról van szó, hogy régen nem lehettem része igazi családnak. Itt pedig annyira jó minden, hogy el sem tudom mondani. Szóval… Köszönöm – mondta hatalmas őszinteséggel a szívében.
Természetesen ő is tudta, mikor mit kell mondani, de minden egyes szava igaz volt.
A szülők kedvesen elmosolyodtak az elhangzottak után, és az eddig csendben szemlélődő Attila nagy puszit adott a lánynak.
Büszkeséggel töltötte el, hogy egy számára fantasztikus nő ül mellette.
A kezdeti apró feszültség után olyan felszabadult beszélgetés kezdődött, mintha már ezer éve ismernék a lányt.
Jókat nevettek, ettek, ittak, mindenki nagyon jól érezte magát.
Előtérbe kerültek a régi történetek, Attila szüleinek fiatalkora, az udvarlások, csínytevések is.
Nagy kíváncsisággal figyelték az idősebbeket, olykor ők maguk is közbeszúrva egy-egy sztorit, vagy élményt.
Mindenki elsőre elégedetté vált a másikkal szemben, a szülőknek is nagyon szimpatikus volt Angéla, aki szintén nagyon megkedvelte őket.
Az idő egyre csak telt, majd eljöttek a kora esti órák.
Az már szinte nem is lehetett kérdéses, hogy Angéla a sráccal tölti az éjszakát, és majd reggel mennek együtt dolgozni.
Miután a szülők elvonultak, a fiatalokból vulkánként tört ki a megkönnyebbülés.
Eddig egyfajta burokban érezték magukat, de már minden más volt.
Boldogan ölelkeztek össze, és nevettek nagyokat örömükben:
- Minden rendben volt szerinted? Tetszettem nekik? – érdeklődött a lány.
- Nyugi, minden a legnagyobb rendben volt. Fantasztikus voltál – simogatta meg.
- Ennek nagyon örülök. Úgy féltem, hogy valami gáz lesz – bújt oda ismét.
- Ugyan Kicsim! – mondta Ati – Veled semmi baj nincsen – majd puszit adott Angi homlokára.
Ekkor a lány gyorsan a táskájához lépett, és kotorászni kezdett benne.
Kis keresés után egy cetlit vett elő, majd komoly tekintettel adta át a srácnak.
Attila széthajtogatta a papírdarabot, és azonnal rá is ébredt, miről van szó:
- Ez az oldal neve, és minden más kód, jelszó, ami a belépéshez szükséges – mondta halkan Angi.
- Rendben van.
- Kérlek, lépj be, és nézd meg. Ha tudsz, törölj mindenképpen. Tűnjön el minden onnan.
- Úgy lesz! – bólintott Attila, majd boldogan megölelte szerelmét. 

folyt.köv.