6.

 Hosszadalmas sétálás vette kezdetét. Attila folyamatosan barátjáról beszélt, és persze nem bírta ki sírás nélkül.
Minden egyes mondatát kíváncsian hallgatta a szintén szomorú lány, miközben többször megölelte a jelenleg nagyon sebezhető fiút.
Viharfelhők gyülekeztek az égen. Most Attila sem autóval érkezett, így kénytelenek voltak fedezékbe vonulni.
Néhány busz segítségének köszönhetően eljutottak a lány lakásáig, amit bérelt.
Attila még gyorsan vett két nagy üveg vodkát, majd felsiettek Angéla lakására.
Mire az ajtóhoz értek, odakinn már szakadt az eső.
Attila az alkalmi ruhájában helyet foglalt a konyhaasztalnál, amíg a lány átöltözött.
Kibontotta a vodkát, majd öntött egy keveset Anginak:
- Egészségedre – mondta a közben visszaérkező lány.
- Köszönöm. Iszom a barátomra – húzta meg a vodkás üveget, míg a lány csak óvatosan kortyolgatott.
- Tudod mi jutott eszembe? – kérdezte enyhén mosolyogva a srác.
- Mesélj! – bíztatta Angi.
- Ha ő nincs, akkor mi sem vagyunk.
- Ez így igaz! – vágta rá.
- Mióta voltál ott a temetésen? – váltott témát Attila.
- Az elejétől ott voltam. Mindenképpen úgy álltam, hogy ne lássatok meg. Amikor elindultak a koporsóval, akkor mentem ki, és vártalak.
- Miért… Miért jöttél el? – ivott megint, és az alkohol egyre jobban látszott rajta, de ez most valamelyest el is lazította.
- Azért, amit az imént mondtam. Nem csak te, hanem én is hálával tartozom neki – mosolygott kedvesen.
- Emlékszem, amikor a második nő stricijét leütöttem. Neked elmeséltem?
- Igen.
- Nos, azt követően csúnyán összevesztünk Zolival. Talán meg is bántottam kicsit, és dühében hozzám vágta azt a magazint – nevetett.
- Nem voltatok egyszerű fazonok – mosolygott Angéla is feszült figyelemmel. Attila olyan lelkesen magyarázott neki, ahogyan talán még soha senkinek.
- Képzeld, a vita után sétálni ment mérgében, én meg jobb híján belenéztem abba az újságba – ivott újra – Folyamatosan lapozgattam, mikor megláttalak téged. Mondtam is magamnak, hogy „ezt a lány fel kell hívni”, olyan szép, és olyan ismerős is – mondta, miközben Angéla újra elmosolyodott
- Aranyos vagy, köszönöm…
- És akkor felhívtalak. Ott ültem a lakókocsiban, és veled beszéltem – emlékezett vissza előre hajolva a fotelben – Megdumáltunk mindent, és tök boldog voltam tőle, érted? – nézett a lányra, aki kedvesen bólogatott.
- Aztán mi történt? – kíváncsiskodott.
- Mivel Zoli soha nem tudott sokáig haragudni, mosolyogva visszajött a lakókocsiba, és várakozva rám nézett. Én persze elnézést kértem tőle, és egy tábla csokival megleptem őt – nevetett hangosan újabb kortyolgatás közepette.
- Ő tudta, hogy mivel foglalkoztam? – kérdezte kissé komolyabban.
- Nem – mondta – Senkinek nem mondtam el. Soha – válaszolta a fiú, és ez nagyon tetszett a lánynak – A muterék is véletlen tudták meg.
- Nem érdekes már – legyintett a lány.
- Szóval neki köszönhetek mindent. Egészségedre, Barátom! – húzta meg újra az üveget is.
- Egészségedre, Zoli! – ismételte a könnyező lány is.
- És te? Most hol melózol? – váltott ismét témát Attila.
- Ugyanott. Nem mentem el a kínaitól. Meg vannak velem elégedve, és ha nehezen is, de kijövök valahogy – mosolygott – Ha minden jól megy, talán emelnek a fizumon is. Rendesek nagyon, ritkaság az ilyen.
- Ezt örömmel hallom. És áruld el, mi lesz velünk? – kérdezett váratlanul, a piától rendkívül felbátorodva.
- Szerintem ezt ne most beszéljük meg – jött a bölcs tanács, de Attila ezúttal nem tágított:
- Tudom, hogy piás vagyok, de azt is tudom, mit beszélek. Tudom, hogy az apám miket mondott, és azóta nem is nagyon beszélünk egymással. Tudom, imádlak téged. Mindig is szerettelek. De azt nem hagyom, hogy harmadjára is bolondot csinálj belőlem! Kellek neked, vagy nem? Ez egyszerű kérdés…
- Holnap beszéljük ezt me…
- Kellek, vagy nem? – tartott ki a fiú.
- Meg tudsz bízni egy lányban, aki kisiklott és egy időre kurvának állt?
- Simán! – vágta rá mosolyogva – Tudsz bízni egy pasiban, aki bár nem sokáig, de szerencsére kurvázni járt?
- Simán! – utánozta a lány, majd a fiúhoz ment, az ölébe ült, és megcsókolta.
Attilának bár zúgott már a feje is, azért igyekezett odafigyelni most mindenre.
Legfőképpen újra a lányra:
- Reggel is emlékezni fogsz arra, amit mondtál? – mosolygott.
- Életem végéig emlékezni fogok rá. De most nekem is lenne egy kérésem hozzád.
- Mi lenne az?
- Tisztáznom kell pár dolgot magamban. Most labilisnak érzem magam, nem vagyok elég erős. Sok a gondolat a fejemben, aminek a végére kell járnom.
Szeretném, ha egy nagyon rövid ideig titokban tartanánk anyámék előtt a dolgot.
Utána nem érdekel semmi. Ha hajthatatlanok, az sem izgat. Kis időt kérek, és elrendezem a dolgokat, de most nem vagyok képes újabb konfliktust kezelni. Pláne nem most – gondolt barátjára – Benne vagy így is?
- Igen – bólogatott a lány, majd a fiúhoz bújt.
Attilát most egy kis boldogság is érte, és eszébe jutottak Papa szavai a temetőnél: „Semmi sem történik véletlenül…”
- Úgy hiányzik – súgta újabb könnyeket ejtve, a lány hajába temetve arcát.
Angéla nem mondott semmit, csak csendesen sírt a sráccal.
Kisvártatva Attila felkelt, majd így szólt:
- Most hazamegyek – majd a vodkáért nyúlt – Holnap jövök Kicsim…
- Kizárt – állította le a fiút – Részeg vagy, sehova sem mész! – mondta ellentmondást nem tűrően, majd megfogta a dülöngélő férfit, és minden ellenkezés ellenére az ágy felé terelte őt.
A fekete nyakkendő már csak lógott a nyakában, és az ágyat meglátva valósággal összeesett a srác.
Attila, mint egy magatehetetlen zsák, úgy zuhant össze.
Mire a feje a párnát elérte, már aludt is.
Angéla csendesen sírdogált, miközben legalább az övet sikerült eltávolítani Attila nadrágjából, így az már nem nyomta a hasát.
Alaposan betakargatta, majd mellé ült és simogatni kezdte a „kiütött” srácot.
Kicsit később melléfeküdt, és másodpercek alatt elaludt ő is…

folyt.köv.