7.

 Az enyhén szólva is „kacifántos” sztorikban bővelkedő kapcsolat ezúttal talán révbe érni látszott.
Egyben azonban biztosak lehettek a felek: A szerelem, és a ragaszkodás akkor is töretlen maradt köztük, amikor mindezek kevésnek bizonyultak a kapcsolat életben tartásához.
A megegyezés alapján egy ideig titokban tartották a dolgot Attila szülei előtt, akikkel egy cseppet sem javult a viszony.
S bár a szerelem a fiatalok között helyreállni látszódott, Attilát kicsit sem hagyta nyugodni barátja halála.
Mikor már képes volt valamelyest háttérbe szorítani a fájdalmat és tisztán látott, eldöntötte, hogy a lehetőségeihez képest utánajár a dolgoknak.
Mindenáron válaszokat szeretett volna, ezért egy szolgálaton kívüli délutánon bement a telepre.
Az ő portájukon most mások látták el a feladatokat, s persze azonnal beengedték kollegájukat.
A hátsó helyen egy csere következtében a szótlan Gyökér Laci pihengetett, majd Attila se szó, se beszéd a csarnokhoz sétált.
Természetesen a nagy épület környékét a rendőrök elzárták szalagjaikkal, de ez nem volt akadály a srácnak.
Jól tudta, hogy ide most nem fog jönni egyenruhás.
Óvatosan sétálgatott hátul, amíg a történtek helyszínére nem ért.
Újra maga előtt látta Zolit, Lacit és saját magát is, ahogyan kétségbeesetten próbálnak segítséget nyújtani barátjuknak.
Nyelt egy nagyot, és minden bátorságát összeszedve besétált a csarnok végébe.
A földön természetesen ott volt maga a rajz is, és mindenfelé az átkozott rendőrségi szalagok.
„Az ördögbe is! Mit keresek én itt? Nem vagyok se rendőr, se nyomozó. Azt sem tudom, mit kellene itt észrevennem!” – vélekedett, majd a már jól ismert hely felé vette az irányt.
A csarnok másik, árnyékosabb oldala felé ment ahol egy-egy kihalt utca vége is jól látszott.
Ez maga volt a „bűn helyszíne” a letaposott fűvel, és szétszedett kerítéssel.
A meredek rész, melyet még Zoli is kétségbe vont anno.
Mostanra természetesen mindent fáról lógott a rendőrök „kordonja”, csak az újra magukhoz térő bokrok, és meredek fű mutatta, hogy ismét élet szökött beléjük.
Attila lehajolt, és a lábnyomokat bámulta a lába alatt.
Megunván a dolgot kipróbálta, hogy ha valakik a meredek emelkedőn vinnének a kerítés felé vasajtót, akkor ugyan hány lépést kellene tenniük?
A srác maga is nehezen jutott el a szétvágott kerítésig, közben többször is majdnem visszacsúszott.
Az egyik ilyen alkalommal épphogy meg tudott kapaszkodni a drótban, miközben alaposan szétrugdosta maga alatt a faleveleket, és a földet.
Félig kapaszkodva, félig a lábán állva elengedte a kerítést, majd akarata ellenére visszasietett az útra.
Közben persze jókora adag levél és föld gurult lefelé.
Ati a kezeit törölgetve megpillantott valamit a leeső levelek között.
Ahogy lábával jobban megpiszkálgatta a gyanús kis részt, a döbbenettől és a meglepettségtől elállt a lélegzete is.
Lehajolt, majd felvette a földről a talált tárgyat, és amennyire tudta megtisztogatta azt.
Legnagyobb szomorúságára nagyon is tisztában volt azzal, hogy mit talált.
Lehuppant a földre, majd összerakta a darabkákat, így gyorsan összeállt benne a kép.
Többször is a tárgyra tekintett, hátha mégsem az, aminek látszik, de sajnos az volt.
Mikor felkészültnek érezte magát, a hátsó portához sietett Lacihoz, hogy megossza vele a felfedezést. Biztos volt benne, hogy ezzel a felfedezéssel Gyökér lelke is megkönnyebbül majd.
Zsebre vágta a kis tárgyat, majd rezzenéstelen arcot vágva bement a portára.
Laci zenét hallgatott, miközben fehérjeturmixot kortyolgatott.
- Szevasz Ati! – üdvözölte kollegáját.
- Szia – köszönt vissza. Gyökér a székben ült, arcán látszott az őszinte elkeseredettség, és bánat.
Attila megállt vele szemben, és csak bámult maga elé.
- Mi a helyzet? – érdeklődött Laci.
- Miért nem jöttél el a temetésre? – kérdezte Gyökért.
- Nem voltam rá képes – hajtotta le a fejét – Hibásnak érzem magam. Ha ott lettem volna, talán nem így történik.
- Ugyan, haver – sóhajtott – Mindannyian követünk el hibákat – mondta, s ezen Gyökér némileg meg is lepődött.
- Sajnos igen…
- De semmit nem vesztettél – vigyorgott erőltetetten Attila – Csak bőgtünk, mint a hugyos kiskölykök. Sirattuk a barátunkat, meg bambán bámultunk a magára maradt barátnőre, akivel annyira szerették egymást. Utána odatettük a koszorút, majd eljöttünk – sétálgatott a fura beszámoló közben Attila. A történteket hallva Laci szemébe újra könny szökött, de nem sírta el magát.
Attila adott neki egy zsebkendőt, majd folytatta:
- Viszont a legvégén Angéla odajött, és kibékültünk. Nem is gratulálsz?
- Gratulálok… Tényleg – mondta az orrát törölgetve.
- Sosem gondoltam, hogy valaki képes ilyen kurvára feldobni egy temetést – nevetett.
- Örülök, hogy végül jó dolog is történt – mondta, majd Attila komolyabbra váltott.
- Te, honnan is tudtad, hogy Zolival mi történt? Hogy kerültél hátra?
- Felhívott – mondta csendesen – Az utolsó erejével még szólni tudott.
- Értem. És mi is történt a mellényeddel?
- A csarnok egyik drótjában fennakadtam – válaszolt.
- A csarnoknál? – lepődött meg Attila.
- Igen. Még itt az elejénél, ahogy bementem.
- Értem – mondta szomorúan Attila, majd kotorászni kezdett a zsebében. Elővette a nemrég talált tárgyat, majd Gyökérhez dobta.
A srác amint rápillantott a keze ügyében heverő dologra, azonnal verejtékes lett a homloka, és elvörösödött az arca is.
A talált tárgy nem volt más, mint a pulóverről leszakadt cégembléma. Kicsit ugyan koszos volt, de egyértelműen felismerhető.
Gyökér Laci óvatosan megemelte fejét, majd az egyre hevesebben lélegző Attilára nézett:
- Meg se kérdezed, hol találtam? – érdeklődött erőltetett nyugalommal a srác.
- Hát… Csak ott… Csarnok, mert…
- Kussolj! – kiáltott rá – Elmondjam, mi történt? Elmondom, jó? Szóval a kis ruhadarabodat a hátsó kerítésnél találtam meg egészen véletlenül.
Továbbá Zoli nem hívhatott fel, mivel nem hinném, hogy a leszúrt ember még felhív, értesít, aztán zsebre vágja a telefont, és tovább haldoklik. Nem tudom, hogy ezt a zsarukkal miképpen nyeletted be.
- Én nem…
- Szóval jártak ide valakik, akiknek te eladtad a vasat. Te beengedted őket, Zoli pedig meglátta, hogy cuccolnak. Hátrament, majd mikor meglátták, leszúrták őt!
Neked „ők” szóltak, miután kimenekültek. Sajnos nem vettem őket észre onnan, de ez mellékes. A kocsival pedig a csarnokba is be tudtak menni, mert elég nagy hozzá a bejárat. Gyorsan Zolihoz rohantál, majd a lehetőségekhez képest eltüntetted a nyomokat. A kerítést te vágtad szét még jobban, hogy a gyanút abszolút odatereld.
A nagy „takarítás” közepette akadtál meg a kerítésben, és így szakadt le a ruhádról az embléma. Az óriási sietségben nem figyeltél fel rá vagy későn vetted észre. Eztán hívtál fel engem, hogy baj van, s mivel a zsaruk sem találták meg azt a szart, így kész volt a mese. Így volt? – kiabált.
Laci egyetlen szót sem szólt. Lehajtott fejjel ült, és bámult maga elé.
Attila kezdte elveszteni türelmét, és az asztalon heverő késre pillantott, amit Laci evésre használ.
Ati felkapta a kést, majd fenyegetően Gyökérre nézett, aki ekkor már rendesen megijedt:
- Így volt?! – üvöltötte – Válaszolj!
- Mit… Mit akarsz azzal a késsel? – remegett a hangja, majd Attila szólalt meg csendben:
- Válaszolj a kurva anyádat, különben te is úgy végzed, mint ő…

folyt.köv.