3.

 Attila egy Angélával eltöltött kellemes délutánt követően autózott hazafelé.
Imádott kedvese dolgozni ment, a fiú pedig tisztába akarta tenni a dolgokat szüleivel.
Készült már a nagy beszélgetésre, és most végre elérkezettnek látta az időt.
Minden fronton új élet kezdődött számára. A munkahely elvesztése nem csak hiányt okozott, de új utakat is megnyitott előtte.
Mikor veszni érzett sok mindent, olyankor vált a leginkább kiszámíthatatlanná.
Megunta már a titkolózást is, és úgy döntött, mindent megpróbál megbeszélni a szüleivel.
Hazaérve nagy levegőt vett, és bátran, határozottan az ősök elé állt.
Gyöngyi és György a tévét nézték, majd a srác megjelenésekor kikapcsolták azt.
Egyértelműen látszott, hogy nekik is van mondanivalójuk.
Attila végre újból belekezdett:
- Sziasztok! – üdvözölte őket határozottan.
- Szia fiam! – köszönt az apja is.
A szülők a kanapén ülve olykor megengedtek maguknak egy apróbb mosolyt.
Attila csak toporgott előttük, megköszörülte torkát majd folytatta:
- Szeretném, ha vége lenne az ellenségeskedésnek. A szüleim vagytok, én pedig a fiatok.
- Ez így van! – helyeselt az anyja.
- Így hát bármit teszek, akkor is a tiétek maradok. Ha jó a döntésem, ha rossz. Nem? – tárta szét kezeit.
- De, ez is így van – mosolygott György – Mi is szeretnénk, ha helyreállna köztünk a rend. Ez senkinek sem jó már így.
- Komolyan mondod, apa? – örült a fiú.
- Igen. Ennek érdekében megtettük azt, ami a legfontosabb számodra. Megpróbáltuk, és sikerült.
- Máris? – lepődött meg Attila – Hiszen még el sem mondtam? – mosolygott.
- Máris – helyeselt Gyöngyi, majd a szoba felé fordult – Gyere, drágám! – szólt kedvesen.
Attila izgatottan várta, vajon ki lép ki az ajtó mögül.
Talán Angéla nem is dolgozni ment? Ez volt a csel? A szülők végre elfogadták a döntést?
Most minden ezredmásodperc hosszú éveknek tűnt.
Óvatosan kinyílt az ajtó, mely megmutatta a valóságot Attilának.
Az első percben köpni-nyelni nem tudott, csak némán bámult hol a szülőkre, hol pedig a felé sétáló, kedvesen mosolygó nőre.
Amikor a lány odaért hozzá, kedvességet erőltetve üdvözölte őt:
- Szia, Ildi.
- Szia – ért hozzá a volt mennyasszony – Meg vagy lepve? – kérdezte kedvesen.
- Ha tudnád, mennyire – válaszolt unottan, miközben elégedetten mosolygó szüleit nézte.
Kisvártatva a lány is folytatta:
- Tudom, hogy sok olyan dolgot tettem a múltban, ami nem volt szép tőlem. Nagyon sajnálom. Szégyelltem magam ahhoz, hogy felkeresselek, de aztán a szüleid mondták, hogy kicsit te is „kisiklottál.” Így eljöttem hozzád.
Felejtsük el a múltat, és kezdjük tiszta lappal mindketten. Mit szólsz hozzá? – Érdeklődött. Hangja halk volt és kedves, mint általában.
A szépsége sem kopott cseppet sem az elmúlt hónapok alatt. A kivétel mindössze az volt, hogy ez most nem hatotta meg a fiút:
- Hogy érted, hogy „kisiklottam?”
- Hát… Tudod te azt…
- Nem. Nem tudom. Mit jelent ez a „kisiklás?” – tekintete szúrós volt, egyre inkább elhatalmasodott rajta a düh.
- Hát én a… Szóval a szexért való fizetésre gondoltam – mondta még halkabban – De felejtsük el, ez már régen lejárt lemez – mondta, majd megcsókolta a fiú száját, de az nem viszonozta a gesztust.
Jobb kézzel óvatosan arrébb lökte a lányt, hogy szüleit jól láthassa:
- Ő mit keres itt? – kérdezte ellentmondást nem tűrően. Ekkor már mindenki sejtette, hogy valami nincs rendjén.
- Hát nem őt akarod? Nem ő az, akire mindennél jobban vágysz? Itt van! A volt mennyasszonyod! – állt fel apja.
- Tévedtek. Nem akarom őt, nem vágyom rá! Régen voltunk jegyespár, úgyhogy kár a múltat feszegetni! – mondta mérgesen.
- Akkor meg mi a fenét akarsz?
- Angélát! – kiabálta. Erre aztán mindenki szeme kikerekedett.
- Azt a kis kurvát? Még mindig?
- Vigyázz a szádra, fater! – keményített be a fiú – Együtt vagyunk régóta, és most el akartam mondani. Erre ideállítottátok Ildit? – mutatott rá.
- Hogy? – szólt közbe a lány.
- Nyugi, Bébi! – intette le Attila – Menj a hűtőhöz, egyél egy kis salátát, aztán tipegj haza.
- Neked elment a maradék eszed is? – kiabált apja megint.
- Szóval együtt vagyok vele, nem sikerült szétcseszned a kapcsolatot. Pedig jól tudom, hogy sokat tettél érte. Erre most megint minden jobban tudtok, mint én. Hát ennek ezennel vége! Miért akartok mindent helyettem csinálni, mi? Majd én eldöntöm, hogy mi a jó nekem! Én, én, én! – mutogatott saját magára.
Ekkor Ildi újra közbelépett. Csípőre tett kézzel kérdőre vonta volt párját:
- Inkább egy utcai kurváé leszel?! – kiabált mérgesen.
- Örülnél, ha ennek a „kurvának” kicsit is a nyomába érhetnél. És persze inkább leszek vele, mint veled – oktatta ki.
- Te egy utolsó szemét dög vagy! – üvöltötte.
- Olyan ismerős ez a helyzet – vigyorgott a lányra – Emlékszel a cukrászdás jelenetre? Most melyikünk is a gyerekes? Ugye, milyen nagyot tud fordulni világ? – kérdezte.
- Megtiltom, hogy azzal a cafkával járj össze! – mondta György, miközben anyja csak némán ült a fotelban.
- Akkor nekem nincs is több mondanivalóm – mondta a fiú, majd elindult az ajtó felé – A cuccaimat elviszem holnap, ugyanis elköltözöm.
- Most meg hova mész? – kiáltott utána az apja.
- El innen.
- Ne égess fel minden hidat magad után, hallod! – kiáltott, s erre a mondatra a fiú megállt.
Nem fordult meg, csak fejét oldalra fordította:
- Én nem égetek fel semmit. Nagyon szeretlek titeket, és szeretem őt is. Ezt a hidat pedig ti gyújtjátok rám. Isten veletek! – majd kilépett az ajtón.
Még valamit talán kiabáltak utána, de már nem foglalkozott semmivel.
A szülők, és persze a kikosarazott exmenyasszony is leforrázva álltak az előszobában…

 folyt.köv.