13.

 A megbeszéltekhez igazodva Szabados és társai egy órán belül a helyszínre értek.
Lassan befutott Kaszás és Virgonc, valamint néhány rendőr is a helyszínre érkezett.
A hídnál már türelmetlenül várta őket egy alacsony ősz hajú férfi. A kocsiból kiszállva azonnal egymáshoz siettek a felek:
- Üdvözlöm önöket, én telefonáltam nemrég – nyújtotta kezét Kiss.
- Alessandro Corradi vagyok – köszönt az olasz is, majd őt követték a többiek.
Alex a hídnál állva alaposan szétnézett, majd egyből a lényegre tért:
- Merre van? – kérdezte.
- Úgy két kilóméternyire abba az irányba – mutatta Kiss.
- Két kilométer? – döbbent meg Szabados – Akkor kocsival megyünk! – mondta, majd pattant is volna az autóba, de Kiss gyorsan eltántorította a tervétől:
- Attól tartok uram, gyalog kell mennünk – mondta kicsit riadtan.
- Miért? – értetlenkedett Szabados.
- Az elmúlt napok esőzései alaposan feláztatták a talajt. Félő, hogy tíz métert sem bírnánk ki, és elakadnánk – mutatta az utat Kiss.
Ezek után Alex, Szabados, valamint a többiek is szemügyre vették a csatorna melletti utat, és ha nehezen is, de el kellett ismerniük: Kissnek igaza van.
A talajt alaposan feláztatta az eső, nagy őrültség lett volna autóval nekivágni az útnak.
- Rendben van – sóhajtott nagyot Szabados – Menjünk – mondta, majd mind elindultak Kiss Gábor után.
Csendes séta volt ez, mindenki azzal volt elfoglalva, hogy lehetőleg a legkisebb tócsákba lépjen bele.
A fű is alaposan megnőtt helyenként, így gyorsan átázott a cipőjük a zsaruknak.
Corradi már a harmadik cigijét gyújtotta meg, miközben a kecskebékák szűnni nem akaró koncertje következtében Virgoncnak eszébe jutott valami, amit mindenképpen meg akart osztani barátjával, Kaszással:
- Éhes vagyok – mondta nemes egyszerűséggel.
- Te mindig éhes vagy – nézett értetlenül Kaszás.
- De frankón, most mihez kezdjek, ha ez a kurva brekegés meghozta az étvágyamat? – csapta össze tenyerét.
- Fogj egy kecskebékát és kajálj meg, amíg a konténerhez érünk – mondta unottan a kopasz.
- Ez kicsit sem vicces! – támadta le Virgonc.
- Te, nem lehet, hogy depressziós vagy? – állította fel a vélt diagnózist Kaszás – Akik depresszióban szenvednek, folyton evésproblémákkal kell küzdeniük.
- Hülye vagy te! – támadta le Virgonc társát – Nekem az nem probléma, hogy éhes vagyok! A gond az, hogy nincs mit ennem, és ki tudja, mikor végzünk itt?
- Szerintem napoljuk el a témát, és koncentráljunk a feladatra – erőltetett némi komolyságot Kaszás.
Néhány másodpernyi csend után azonban a hosszú hajú zsaru újra „komoly” témával állt elő:
- Tegnap voltam anyámnál, és Rosalinda majdnem megharapott – mondta enyhe sértődöttséggel a hangjában Virgonc.
- Ki a tököm az a Rosalinda? – nézett értetlenül Kaszás.
- Tudod, az a kutya, amit vettem a muternak! – bökte meg kollegáját.
- Ja, persze! – kapott észbe a kopasz – A Russel Crowe terrier! – mondta.
- Nem – javította Virgonc – Kurt Russel terrier. Tudod, az a…
- Jól van, hagyjad – intette le kollegáját – Leszarom.
- Na, szóval majdnem nekem jött – mondta immár kissé dühösen.
- Minek voltál anyádnál? – kérdezte Kaszás.
- Egy új képernyőkímélőt kellett a gépére tennem, mert már zavarja az „őszi táj.” – válaszolt.
- Értelek – mondta unottan Kaszás.
- Erre meg odamegyek, és a Rosalinda majdnem megharap!
- Erre te? – kíváncsiskodott a kopasz.
- Felkaptam, és bedobtam a spájzba, aztán rázártam az ajtót a rohadékra.
- Anyád mit szólt?
- Elküldött a bús picsába, hogy nem tisztelem Rosalindát, meg az ő területét – mondta sértődötten.
- Frankón, az öreglány leugatott? – nevette el magát Kaszás.
- Le hát! El is jöttem utána.
- Nahát – vigyorgott – Mondd meg anyádnak, hogy szeretem! – röhögött fel hangosan.
- Kösz szépen. Bekaphatod – vágta oda Virgonc.
Az előttük haladó Alex – Szabados páros is felfigyelt a beszélgetésre, majd az olasz halkan jelenlegi főnökéhez szólt:
- Ezek mindig ilyen hülyék? – kérdezte a mögöttük haladókra utalva.
- Csak a megtévesztésre játszanak – tájékoztatta Szabados.
- Aha. És kit akarnak megtéveszteni? A kecskebékákat? – érdeklődött enyhe gúnnyal a hangjában.
- Engem, magát, a környezetüket – sorolta Szabados.
- Értem. És mi ezzel a céljuk? – érdeklődött továbbra is.
- A kiszámíthatatlanság – mondta nemes egyszerűséggel a zsaru.
- Oké – emelte megadásra a kezeit – Nem vitázom – mondta Alex.
- Messze van még? – kiáltott előre Szabados Kissnek.
- A kanyar után már látni fogják, csak innen még eltakarják a fák! – válaszolt a férfi, majd tovább gyalogolt.
- Pazar – nyugtázta unottan Corradi.
- Belegondolt már a következő percek történéseibe? – érdeklődött Szabados.
- Mire gondol? – kérdezett vissza Alex.
- Ha a kanyar után meglátjuk a keresett tárgyat, maga visszarepülhet Rómába. Belegondolt már? – kérdezte újra.
- A reggeli telefon óta csak ezen jár az agyam – ismerte el.
- Mit fog csinálni odahaza? – kíváncsiskodott Szabados.
- Van egy befejezetlen ügyem, aminek a végére kell járnom – válaszolta sejtelmesen.
- Szabad tudni, hogy min dolgozik most? – kérdezte főnöke.
- Egy beteg állat nőket erőszakolt meg, hogy utána válogatott módszerekkel végezhessen velük. Én a nyomára bukkantam a rohadéknak, és már majdnem sikerült is elkapni, de végül kicsúszott a kezemből – mondta dühösen Alex.
- Mi történt? – érdeklődött.
- Megölte az akkori társamat, és sajnos minden bizonnyal kereket oldott – mondta elgondolkodva az olasz.
- Mi történt ezután? – kérdezte Szabados, mint akit meg sem leptek a hallottak.
- Bepörögtem – vallott őszintén Corradi – Ha csak egy apró nyomot is találtam, ott elég kemény pusztítást végeztem. Sokszor túllőttem a célon, nem törődve a következményekkel. Elvesztettem a fonalat – szegte le a fejét.
- Mégis megmaradt a munkája – mondta Szabados egyfajta választ várva, és meg is kapta azt:
- Ha már így a lényegre tapintott, nem csak azért vagyok itt, mert beszélem a nyelvet. Választhattam. Vagy idejövök egy kis levezetésre egy konténer miatt, vagy pedig repülök. Ezért is vagyok itt – mondta.
- És mi lesz utána? Ugyanott folytatja, ahol nemrég abbahagyta? Akkor sem fognak kegyelmezni – vázolta Szabados.
- Nem igazán foglalkoztat, mi lesz – vágta oda – Vagy így, vagy úgy, de megtalálom azt a rohadékot – mondta vitathatatlan elszántsággal hangjában.
- Nagyon eltökéltnek tűnik – mosolygott Szabados ifjú kollégáján.
- Azt hiszi, csak veszíthetek, igaz? – nézett rá Alex – Téved. Majd maga is rájön. Amint hazaérek, olvasgassa majd az újságokat, mondjuk két-három hét múlva.
- Miért pont akkor?
- Mert vagy engem tüntetnek el a Szicíliaiak, vagy sikerül nekem vérontást rendezni. Egy biztos: bejárja majd a világot ez a vendetta – ráncolta szemöldökét a bosszúszomjas Corradi.
- Nem biztos, hogy jó irányba tereli magát ez a bosszúállósdi. Megértem az érzéseit, de maga még fiatal, okos, elszánt, és kemény. Kár lenne magáért – vallott őszintén Szabados József.
- Kösz, jól esik, hogy „aggódik értem”, de ezt bízza csak rám – mondta kis iróniával a hangjában az olasz.
- A maga dolga – emelte kezeit főnöke – Ez csak jó tanács volt.
- Jöjjenek, innen már látni! – kiabált oda a kanyarból Kiss Gábor. Ő már látta azt, amihez a többieknek még meg kellett tenniük néhány métert…

folyt.köv.